Budapesti Vonósok

Budapesti Vonósok

A zenekar 1977-ben alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatóiból, s már 1982-ben elnyerte a Belgrádi Nemzetközi Kamarazenekari Verseny díját. Az együttes a Zeneakadémia Nagytermében 1983 óta évente megrendezett koncertsorozata mellett a Vigadóban, az MTA Dísztermében és az ország egyéb jelentős koncerttermeiben is rendszeresen fellép.

A tizenhat fős társulat ma már a világ élvonalbeli együttesei közé tartozik és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő szólistáival, köztük Pauk Györggyel, Josef Sukkal, Maria Kliegellel, Frankl Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Stefan Vladarral, Michael Martin Koflerrel, Paula Robisonnal, Guy Touvronnal, Eugene Rousseau-val koncertezik világszerte. Rendszeresen fellépnek Európa, az Egyesült Államok, Dél-Amerika és Japán koncerttermeiben. Gyakori vendégei a nemzetközi zenei világ rendezvénysorozatainak: a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, az ausztriai Karintiai Nyárnak, az olaszországi Danubius Fesztiválnak, az angliai Norwich, Canterbury, Cricklade Fesztiváloknak, a belgiumi Vallon Fesztiválnak, valamint a lengyelországi Lancutnak.

Koncertjeiket gyakran egyenes adásban közvetíti, illetve rögzíti a világ több rádió- és televízió társasága. Meghívásaik mellett több kiadó – Hungaroton, Nuova Era, Naxos, Laserlight, Capriccio – számára is készítenek lemezeket. A Delta Music-kal exkluzív szerződés keretében több mint negyven CD-felvételt rögzítettek. Lemezsorozatok is megjelentek előadásukban, többek között – világpremierként – Johann Christian Bach összes szimfónia concertantéja.

Continue Kiskorona u. 7., 1036 Budapest

Contacts


Address: Kiskorona u. 7., 1036 Budapest
Telephone Number:
Website: www.budapestivonosok.hu
E-mail address: lk@budapestivonosok.hu

Map


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.