Az Udvari Kamaraszínház legkisebb előadása, amely megtörtént eseményeken és egy szabadkai magyar polgár, Kende Ferenc naplóján alapul.
Játék és tánc Lorca alapján.
Mese száz percben az andalúz szerelemről.
Önfeledt nevetés és torokszorító pillanatok két felvonásban két remek színésznőtől, Hűvösvölgyi Ildikótól és Bencze Ilonától.
Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus – és csak reménykedni lehet, hogy sok félreértés és félre...
Születésnap!
Három nő a káosz kellős közepén.
A modern világ összes bajával, és három női táskával.
Dumaszínház est
Beethoven és Brahms zenéi igazi alapkövei a klasszikus koncertrepertoárnak, nem mindennapi lehetőség azonban, hogy a közönség úgy hallhassa őket, ahogy régen, saját korukban megszólalhattak. A zene világnapja alkalmából most három remekmű kel új életre Börzsönyi Máté, Paulik László és Balog József eredeti, korhű hangszereken játszott előadásában.
Rövid mocsári túra közben madárgyűrűzés a megújult tanösvényen, ahol vonuló énekesmadarakkal ismerkedhetünk testközelből.
Madárgyűrűzési bemutatóval egybekötött természetismereti túra. A bácsalmási Sóstó és a Gyapjas gyűszűvirág Természetvédelmi Terület élővilágának bemutatása.
Gyalogos túra a Gátéri Fehér-tónál, őszi madárvonulás és a tó madárvilágának megfigyelése.
Találkozó: 9.00 Pálmonostora - Tömörkény határán, Fehér-tavi csatornaőrház előtti híd
A Tőserdő és a Dög-Tisza őszi pillanatai, valamint a Kis-rét és a Tőzegbánya-tavak megtekintése egy körtúra során.
Programunk során egy rövid túrával megközelítjük a turján melletti gyűrűzőpontunkat, ahol a madárgyűrűzés mellett interaktív madárismereti bemutató keretében tudhatunk meg sok érdekességet tollas barátainkról.
Túránk során megfigyeljük a Fülöpházi-homokbuckák különleges növény- és állatvilágát, ismertetjük a táj történetét és bemutatásra kerül a terület különleges, két nyílt felszínű homokbuckája is.
Keressük fel együtt az egykor közkedvelt veszprémi malmokat egy kényelmes gasztroséta keretében, ahol a patak zúgása a frissen sült kenyér illatával keveredik!
A konferencia kísérletet tesz a néptáncos színpadi öltözködési irányzatainak áttekintésére és értelmezésére, az eredeti viseletek, a viseletrekonstrukciók, valamint a stilizált színpadi néptáncos öltözetek aktuális trendjeit egyaránt vizsgálva. Az anyaghasználat, a ruhadarabok és az öltözetek rendszerré összeálló egésze, a színek, a kiegészítők elemzése, értelmezése révén a koreográfusi egyéni alkotói szándék mellett kirajzolódnak napjaink színpadi néptáncos öltözeteinek korstílusa és divatirányzatai.
Mentőakciók szárazon és vízen, levegőben vagy akár a föld alatt! Lehetetlen nem létezik, csak újabb kalandok és tengernyi izgalom. Végre itt a Bábszázad, akik színre viszik a mancsokat.
A workshop a Romani Design fenntarthatósági törekvéseinek, kultúrmissziós tevékenységeinek kiterjesztése, a fast fashion környezetkárosító folyamataival szembeni aktivista szerepvállalásként is értelmezhető.
Generációs kérdések – Nagyszülő születik – Tudunk segítséget kérni? Tudunk jól segíteni?
Korosztály: 0-3 éves
Az előadás hossza: 25 perc, utána 20 perc színészek által vezetett játék
Joseph Haydn szerzeményei játékos könnyedségük révén nagyszerű belépőt jelentenek a klasszikus zene világába. A Gyermekszimfónia szerzőségében nem lehetünk biztosak: van, aki Leopold Mozartot, más egy Angerer nevű bencés szerzetest sejti mögötte. Különlegessége, hogy nemcsak szokványos zenekari hangszerek, hanem kereplő, játéktrombita, dob, triangulum és madárhangokat utánzó eszköz is szükséges a megszólaltatásához.
Nálatok laknak-e állatok? Mert nálunk, a Budavári Palotanegyedben, igen! Sárkányok, oroszlánok, vadászkutyák, lovak, sólyom, holló, nyuszi, őzike és szarvas. Vajon hol találhatjuk meg őket, és rajtuk kívül laknak-e még állatok a budai Várban? Gyűjtsük össze együtt földön, vízben és levegőben az állatábrázolásokat, és közben mesék, játékok segítségével ismerjük meg a hozzájuk fűződő legendákat és érdekes történeteket!
Az új évadot a Figurina-klasszikus Grim/m/aszok válogatással kezdjük: Hófehérke és hét törpe, Csipkerózsika és Piroska és a farkas. A játékban használati tárgyak segítségével elevenítjük meg a a közismert meséket, sok vidámsággal, élő zenével.
A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának beavató örömzenéje gyerekeknek és azoknak, akiket magukkal hoznak
Mesék és zenék mindenen túlról
Operáról és balettről 10–15 éveseknek, humorral
A Rettentő görög vitéz című gyerekelőadásunk után dr. Karsai György színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár tart beavatószínházat közérthető formában, gyerekeknek és felnőtteknek.
Süsü, a sárkány
Zenés mesejáték a Fogi Színház - Pesti Művész Színház előadásában.
Szombati meseszínház
VadmacsKAlandra fel!
A Pilisi Len Látogatóközpont egy új izgalmas kalandjátékra invitálja látogatóit, melyet Marosvári Tamás játéktervezővel közösen álmodtunk meg.
IPARI ÉLMÉNYLIFT INOTÁN!
A Túrajó Felemelő felvonója 62 méteres útvonalán kívülről követi le a torony szokatlanul hajlított, forgáshiperboloid alakú palástját.
A talajszinten álló pódiumról indulva és oda visszaérkezve, a torony tetején tartott ötperces megállót is beleértve összesen mintegy 25 perc menetidővel számolhatsz.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!