Person


Ágnes Lévai

Ágnes Lévai

Fødsel: Budapest 1973. május 7.
Pályája:

Középiskolai tanulmányai végzetével azonnal a színház vonzásába került.
A Vígszínház munkatársaként 1991-ben kezdett színházban dolgozni, ahol előbb ruhatáros, majd kellékes, végül rendezőasszisztens volt.
1999-től a Szegedi Nemzeti Színház, 2002-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.
Meghatározó, örök élménye marad két nagy művész, Tolnay Klári…
 Fortsæt

Nuværende programmer


Antigoné

Radnóti Miklós Színház

Poros nagyvárosban, háború után. Egy lány nem hallgat, nem nyugszik, nem törik meg. Egy király a városát félti, démonok…

KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?

Új Színház

GÖRGEY GÁBOR KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER? komédia két részben

Pályája:

Középiskolai tanulmányai végzetével azonnal a színház vonzásába került.
A Vígszínház munkatársaként 1991-ben kezdett színházban dolgozni, ahol előbb ruhatáros, majd kellékes, végül rendezőasszisztens volt.
1999-től a Szegedi Nemzeti Színház, 2002-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.
Meghatározó, örök élménye marad két nagy művész, Tolnay Klári és Benkő Gyula művészete és embersége.

SZÍNHÁZI MUNKÁI:

Ábel rendezőasszisztens
bemutató: 2007. március 9. Magyar Színház

Andersen rendezőasszisztens
bemutató: 2004. december 3. Magyar Színház

Arzén és levendula rendezőasszisztens
bemutató: 2010. január 29. Magyar Színház

Boldog Bolondok rendezőasszisztens
bemutató: 2005. április 21. Magyar Színház

Egy élet háromszor rendezőasszisztens
bemutató: 2004. november 19. Magyar Színház

Evita rendezőasszisztens
bemutató: Szegedi Nemzeti Színház

Fel is út, le is út! rendezőasszisztens
bemutató: 2008. február 15. Magyar Színház

Galócza rendezőasszisztens
bemutató: 2001. október 26. Szegedi Nemzeti Színház

Gyalog galopp rendezőasszisztens
bemutató: 1999. december 10. Szegedi Nemzeti Színház

Házasságon innen, házasságon túl rendezőasszisztens
bemutató: 2008. november 22. Magyar Színház

Háztűznéző rendezőasszisztens
bemutató: 2009. március 6. Magyar Színház

Indul a bakterház rendezőasszisztens
bemutató: 2000. november 17. Szegedi Nemzeti Színház

A Janika rendezőasszisztens
bemutató: Szegedi Nemzeti Színház

A játék vége rendezőasszisztens
bemutató: 2003. október 10. Magyar Színház

A kaméliás hölgy rendezőasszisztens
bemutató: 2010. november 27. Magyar Színház

Kolpert Úr rendezőasszisztens
bemutató: 2010. március 26. Magyar Színház

La Mancha lovagja rendezőasszisztens
bemutató: 2001. február 9. Magyar Színház

Liliomfi asszisztens
bemutató: 2007. november 16. Magyar Színház

Macskafogó rendezőasszisztens
bemutató: 2006. október 27. Magyar Színház

My Fair Lady asszisztens
bemutató: 1994. december 2. Magyar Színház

A néma revolverek városa rendezőasszisztens
bemutató: 2005. november 11. Magyar Színház

Orfeusz az alvilágban rendezőasszisztens
bemutató: 2005. január 14. Magyar Színház

Petra von Kant keserű könnyei rendezőasszisztens
bemutató: 2006. február 17. Magyar Színház

Portugál rendezőasszisztens
bemutató: 2001. március 17. Szegedi Nemzeti Színház

Sweet Charity rendezőasszisztens
bemutató: 2010. augusztus 25. Magyar Színház

Szent Lajos Király hídja rendezőasszisztens
bemutató: 2006. december 22. Magyar Színház

Szentivánéji álom rendezőasszisztens
bemutató: Szegedi Nemzeti Színház

Tangó rendezőasszisztens
bemutató: 2004. november 26. Magyar Színház

A tizedes meg a többiek rendezőasszisztens
bemutató: Szegedi Nemzeti Színház

Vízkereszt, vagy amit akartok asszisztens
bemutató: 2002. december 20. Magyar Színház

A Windsori víg nők asszisztens
bemutató: 2004. október 8. Magyar Színház
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
ALMASZÓSZ

ALMASZÓSZ

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Andersen avagy a mesék meséje

Andersen avagy a mesék meséje

Veszprémi Petőfi Színház
  • Instruktør assistent
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
ANYEGIN

ANYEGIN

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Arzén és levendula

Arzén és levendula

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør assistent
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Bella-Karafiáth: MACSKADÉMON

Bella-Karafiáth: MACSKADÉMON

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Asszisztens
BERG JUDIT: RUMINI

BERG JUDIT: RUMINI

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Berg Judit: Rumini

Berg Judit: Rumini

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
CABIRIA ÉJSZAKÁI

CABIRIA ÉJSZAKÁI

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

Pesti Magyar Színház.
  • Rendező munkatársa
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Instruktør assistent
Csapodárok

Csapodárok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • A rendező munkatársa
ÉGIGÉRŐ FŰ

ÉGIGÉRŐ FŰ

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Egy csepp méz

Egy csepp méz

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • A rendező munkatársa
FACÉR PASI NAPLÓJA

FACÉR PASI NAPLÓJA

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Goldoni: Chioggiai csetepaté

Goldoni: Chioggiai csetepaté

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
HARISNYÁS PIPPI

HARISNYÁS PIPPI

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Harisnyás Pippi

Harisnyás Pippi

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező munkatársa
HÁROMSZÖGEK

HÁROMSZÖGEK

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA

Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA_JT

Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA_JT

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Pesti Magyar Színház.
  • Rendező munkatársa
Janikovszky Éva: Égigérő fű

Janikovszky Éva: Égigérő fű

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
KOLPERT ÚR

KOLPERT ÚR

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Kulcskeresők

Kulcskeresők

Karinthy Színház
  • Asszisztens
Kulcskeresők.

Kulcskeresők.

Karinthy Színház
  • Asszisztens
Kulcskeresők.

Kulcskeresők.

Karinthy Színház
  • Asszisztens
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør assistent
Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Macskadémon

Macskadémon

Postakürt Alapítvány
  • Asszisztens
MACSKADÉMON

MACSKADÉMON

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Asszisztens
Macskadémon

Macskadémon

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Asszisztens
MACSKADÉMON - Bella Máté, Karafiáth Orsolya - Szentendrei Teátrum - Szabadtéri Színházak Találkozója

MACSKADÉMON - Bella Máté, Karafiáth Orsolya - Szentendrei Teátrum - Szabadtéri Színházak Találkozója

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Instruktør assistent
MACSKADÉMON - Szentendrei Teátrum

MACSKADÉMON - Szentendrei Teátrum

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Asszisztens
MY FAIR LADY - musical

MY FAIR LADY - musical

Magyar Színház
  • Asszisztens
Nagyvizit

Nagyvizit

Karinthy Színház
  • Asszisztens
Nagyvizit - Bemutató

Nagyvizit - Bemutató

Karinthy Színház
  • Asszistens
Nagyvizit - Nyilvános főpróba

Nagyvizit - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Asszisztens
Nagyvizit.

Nagyvizit.

Karinthy Színház
  • Asszisztens
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Pilinszky János: Urbi et orbi • Síremlék

Pilinszky János: Urbi et orbi • Síremlék

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • A rendező munkatársa
Puskin: Anyegin

Puskin: Anyegin

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Rumini

Rumini

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør assistent
RUMINI

RUMINI

Magyar Színház
  • Instruktør assistent
Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Shakespeare: Rómeó és Júlia

Shakespeare: Rómeó és Júlia

Pesti Magyar Színház.
  • Instruktør assistent
Vad nyomozók

Vad nyomozók

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • A rendező munkatársa

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.