művész


Katona László
3

Katona László

Született: 1977. november 13. (Székelyudvarhely)

Színművész.

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán, színész szakon szerezte diplomáját 2000-ben. 2000 és 2002 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt a tagja, majd 2002 augusztusában a Krétakör Színházhoz szerződött, ahol 2008-ig játszott. 2008-tól szabadúszó.

Díjai:
2002: Teplánszky alakítási díj…

 Tovább

Aktuális programok


A piszkosak

Karinthy Színház

Azt kérdezi az orvos: - Az apja miben halt meg? - Kocsmában.Heveny lövöldözés meg ilyesmi. - Iszik? - Most…

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

B32 Galéria és Kultúrtér

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes…

A Piszkosak, Nézőművészeti Kft

Klauzál Gábor Művelődési Központ

“A Scherer Péter által életre hívott Rejtő „adaptáció” a közönség számára (is) jutalomjáték, mert a nevetés, a rácsodálkozás, a…

KIVÁLASZTOTTAK

Gólem Színház

Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Mind egy szálig, kivétel nélkül! Előjel, magyarázat, jótanács és…

Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház

Székely Csaba: Kutyaharapás Mocskosszájú gengszterdráma 16 éven felülieknek A Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás…

Conor McPherson: Eleven éjszaka

Pécsi Harmadik Színház

Három férfi él együtt egy régi dublini házban. Az ötvenes, szebb napokat is látott Tommy a válása után visszaköltözött…

Színművész.

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán, színész szakon szerezte diplomáját 2000-ben. 2000 és 2002 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt a tagja, majd 2002 augusztusában a Krétakör Színházhoz szerződött, ahol 2008-ig játszott. 2008-tól szabadúszó.

Díjai:
2002: Teplánszky alakítási díj : (Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda)
2002: Hunyadi László díj
2010: V. Interetnikai Színházi Fesztivál: legjobb férfi főszereplő (Rosencrantz és Guildenstern halott)

Fontosabb szerepei:
Tanár (Az ember, az állat és az erény, r. Bocsárdi László - Színművészeti Egyetem, Stúdió);
Porkoláb (Szeget szeggel, r Bocsárdi László - Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy);
Károlyi Gyurka (3:1 a szerelem javára, r. Novák Eszter);
George Pigden (A miniszter félrelép, r. Christian Ioan);
Srác (Csirkefej, r. Kincses Elemér);
Pourceaugnac úr (A hecc, r. Rusznyák Gábor);
Férj (Példás történet, r. Barabás Olga);
Rica Venturiano (A zűrzavaros éjszaka, r. Béres Attila)

Szerepei a Proton Színházban:
Demencia - Fogorvos
Szégyen - Erőszakoló 2. / Diák 3.
Nehéz istennek lenni - Omar
A Jég - Kjela / Pasha
A Nibelung-lakópark - Hajléktalan / Giseler / Paparazzo / Wulf
Evolúció - Takarító 1.

Szerepei a Centrál Színházban:
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields: Ma este megbukunk - Mark-Cecil (2020)
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola - Szereplő (2020)

Szerepei a Jászai Színházban:
Székely Csaba: Kutyaharapás - A Tót
Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - Macila
Lőrinczy Attila: Celestina - Parmeno, Calisto szolgája
Tasnádi István: Magyar a Holdon - Lunar XT 3000, protokoll droid
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola - Játsszák
   
Filmszerepei:
2018: A Tanár (magyar sorozat)
2014: Zsibvásár (szín., magyar kisjátékfilm)
2009: A Nibelung-lakópark (szín., magyar filmdráma)
2008: Etetés (szín., magyar kisjátékfilm)
2007: FEKETEország (szín., magyar színházfilm) (TV-film)
2007: Hanna (szín., magyar kisjátékfilm)
2007: Hazám hazám (szín., magyar színházi felvétel)
2006: A hangya és a tücsök (szín., magyar kisjátékfilm)
2006: Coming soon (szín., magyar rövid játékfilm)
2004: Határontúl (szín., magyar kisjátékfilm)
2002: Hazám hazám (szín., magyar színházfilm)
2000: Macerás ügyek (szín., magyar filmdráma)

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ADY/PETŐFI

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ADY/PETŐFI

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Alkotó
A gondnok

A gondnok

Budaörsi Latinovits Színház
  • Mick
A hal nem hal bele

A hal nem hal bele

Móricz Zsigmond Színház
  • Játsza, alkotó
A hal nem hal bele

A hal nem hal bele

RS9 Színház
  • Színész
A hal nem hal bele

A hal nem hal bele

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A hal nem hal bele

A hal nem hal bele

Centrál Színház
  • Színész
A hal nem hal bele - Nézőművészeti Kft.

A hal nem hal bele - Nézőművészeti Kft.

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Játssza
A jég

A jég

Nemzeti Színház
  • Kiela / Pása
A jég

A jég

Nemzeti Színház zRt.
  • Kiela / Pása
A kézmosás fontosságáról

A kézmosás fontosságáról

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A kézmosás fontosságáról

A kézmosás fontosságáról

Postakürt Alapítvány
  • Színész
A mulatság

A mulatság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • B legény
A piszkosak

A piszkosak

Móricz Zsigmond Színház
  • Buzgó Mócsing - Pap Bandi
A piszkosak

A piszkosak

Pécsi Harmadik Színház
  • Buzgó Mócsing – Pap – Bandi
A piszkosak (Karinthy Színház és Nézőművészeti Kft)

A piszkosak (Karinthy Színház és Nézőművészeti Kft)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Buzgó Mócsing - Pap – Bandi
Ady / Petőfi

Ady / Petőfi

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Ady/Petőfi

Ady/Petőfi

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Alkotó
Ady/Petőfi

Ady/Petőfi

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Alkotó
Artur Pałyga: A zsidó - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Artur Pałyga: A zsidó - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Wojciech, tesitanár
Az utolsó roma

Az utolsó roma

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Bivaly - szuflé

Bivaly - szuflé

Centrál Színház
  • Macila
Bivaly-szuflé

Bivaly-szuflé

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Celestina

Celestina

Gárdonyi Géza Színház
  • Parmeno, Calisto szolgája
De Sade pennája

De Sade pennája

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Decouemier abbé
Demencia

Demencia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fogorvos
Dolcsaja Vita

Dolcsaja Vita

Jászai Mari Színház, Népház
  • Oleg
Dolcsaja vita

Dolcsaja vita

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Dolcsaja Vita

Dolcsaja Vita

Belvárosi Színház
  • Oleg
Dolcsaja vita

Dolcsaja vita

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Oleg/
Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Fogadós, kereskedő, szerzetes
Eleven Éjszaka

Eleven Éjszaka

Móricz Zsigmond Színház
  • Doc
Emmanuel Robert-Espalieu: A hal nem hal bele

Emmanuel Robert-Espalieu: A hal nem hal bele

Gyulai Várszínház
  • Színész
Emmanuel Robert-Espalieu: A halak nem halnak bele a szabad merülésbe

Emmanuel Robert-Espalieu: A halak nem halnak bele a szabad merülésbe

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
EztRád

EztRád

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
EztRád

EztRád

Pécsi Harmadik Színház
  • Színész
EztRád

EztRád

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
EztRád

EztRád

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Fédra Fitness

Fédra Fitness

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Fédra Fitness

Fédra Fitness

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Fédra Fitness - az ALKA.T és a KOMA társulat előadása

Fédra Fitness - az ALKA.T és a KOMA társulat előadása

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Gondnok

Gondnok

Reök Palota
  • Színész
Harold Pinter: A gondnok

Harold Pinter: A gondnok

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színész
Harold Pinter: A GONDNOK

Harold Pinter: A GONDNOK

Gyulai Várszínház
  • Színész
Harold Pinter: A gondnok - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Harold Pinter: A gondnok - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
HÁRY JÁNOS

HÁRY JÁNOS

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
  • Háry János
Havanna

Havanna

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház
  • Avram, könyvárus
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Avram, könyvárus
HÖLGYEK ÖRÖME

HÖLGYEK ÖRÖME

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Átlagos férfi
HÖLGYEK ÖRÖME - főpróba

HÖLGYEK ÖRÖME - főpróba

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Átlagos férfi
Irodalmi kávéház - Katona László és Kovács Krisztián

Irodalmi kávéház - Katona László és Kovács Krisztián

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Jó éjt, szomszéd!

Jó éjt, szomszéd!

B32 Galéria és Kultúrtér
  • John Jones
Jóéjt szomszéd!

Jóéjt szomszéd!

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • John Jones
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • KICSIBÁCSI
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Móricz Zsigmond Színház
  • Kicsibácsi
KIVÁLASZTOTTAK

KIVÁLASZTOTTAK

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
KIVÁLASZTOTTAK

KIVÁLASZTOTTAK

Gólem Színház
  • Színész
Kivettem a fejemből egy gömböt

Kivettem a fejemből egy gömböt

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Kupidó

Kupidó

Jászai Mari Színház, Népház
  • Leech
Kutyaharapás

Kutyaharapás

Móricz Zsigmond Színház
  • A tót
Lőrinczy Attila: Celestina

Lőrinczy Attila: Celestina

Jászai Mari Színház, Népház
  • Parmeno, Calisto szolgája
Ma este megbukunk

Ma este megbukunk

Centrál Színház
  • Mark - Cecil
Ma este megbukunk .

Ma este megbukunk .

Centrál Színház
  • Színész
Ma este megbukunk..

Ma este megbukunk..

Centrál Színház
  • Színész
Magyar a Holdon

Magyar a Holdon

Jászai Mari Színház, Népház
  • Lunar XT 3000, protokoll droid
Magyar a Holdon

Magyar a Holdon

Centrál Színház
  • Lunar XT 3000, protokoll-droid
Minden rossz Varieté

Minden rossz Varieté

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Mit tennél, ha ma meghalnék

Mit tennél, ha ma meghalnék

Móricz Zsigmond Színház
  • Intézetis, szomszéd, ügyvéd, főnök, eladó
MOST Fesztivál - Dániel András: Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém

MOST Fesztivál - Dániel András: Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Mulatság

Mulatság

Nemzeti Színház
  • B legény
Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • KJELA/PASHA
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Omar
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Nehéz istennek lenni

Nehéz istennek lenni

Gyulai Várszínház
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színházi Lacika (tanársegéd)
Nézőművészeti főiskola

Nézőművészeti főiskola

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színházi Lacika
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Centrál Színház
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Kölcsey Központ
  • Színházi Lacika, tanársegéd
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színházi Lacika, tanársegéd
Nézőművészeti főiskola

Nézőművészeti főiskola

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Nézőművészeti Kft-Ady/Petőfi

Nézőművészeti Kft-Ady/Petőfi

Esernyős
  • Színész
Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé

Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • MACILA
Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - bemutató -

Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - bemutató -

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • MACILA
Nézőművészeti Kft.-A kézmosás fontosságáról

Nézőművészeti Kft.-A kézmosás fontosságáról

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Színész
Nézőművészeti Kft.-Don Quijote

Nézőművészeti Kft.-Don Quijote

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Nézőművészeti Kft./Manna: Ady/Petőfi

Nézőművészeti Kft./Manna: Ady/Petőfi

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza
Nézőművészeti Kft./Szkéné - Artur Pałyga: A zsidó -

Nézőművészeti Kft./Szkéné - Artur Pałyga: A zsidó -

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • TESITANÁR
Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád

Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Nézőművészeti Kft.: A piszkosak

Nézőművészeti Kft.: A piszkosak

Veres 1 Színház
  • Színész
Nézőművészeti Kft.: Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Kft.: Nézőművészeti Főiskola

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Nézőművészeti Kft.: TESTVÉREST

Nézőművészeti Kft.: TESTVÉREST

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Zene
Nézőművészeti Kft.: TESTVÉREST - Bemutató

Nézőművészeti Kft.: TESTVÉREST - Bemutató

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Zene
Paravarieté

Paravarieté

Centrál Színház
  • Színész
Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Gengszterek)

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Gengszterek)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Macila
Peter Pavlac: Dolcsaja Vita

Peter Pavlac: Dolcsaja Vita

Kölcsey Központ
  • Oleg
Piszkosak

Piszkosak

Komlói Színház- és Hangversenyterem
  • Színész
Piszkosak

Piszkosak

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Omar
Szabó Máté: Havanna

Szabó Máté: Havanna

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Színész
Szégyen

Szégyen

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Szégyen  (18+)

Szégyen (18+)

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Székely Csaba: Kutyaharapás

Székely Csaba: Kutyaharapás

Jászai Mari Színház, Népház
  • A Tót
TÁP Színház: Odüsszeusz

TÁP Színház: Odüsszeusz

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Poszeidon
TASNÁDI ISTVÁN: FÉDRA FITNESS

TASNÁDI ISTVÁN: FÉDRA FITNESS

C&M Hungary Kft.
  • Színész
Tasnádi István: KUPIDÓ

Tasnádi István: KUPIDÓ

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LEECH
Tasnádi István: Magyar a Holdon

Tasnádi István: Magyar a Holdon

Jászai Mari Színház, Népház
  • Lunar XT 3000, protokoll droid
Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola

Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola

Általános2
  • Színházi Lacika: tanársegéd
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola

Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Tasnádi István: Paravarieté

Tasnádi István: Paravarieté

Általános
  • Színész
Testvérest

Testvérest

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Testvérest

Testvérest

Móricz Zsigmond Színház
  • Zene
Testvérest

Testvérest

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színész
Vakság

Vakság

Kolibri Színház
  • Alkotó
Van Gogh szerelme

Van Gogh szerelme

Jászai Mari Színház, Népház
  • Theo, Vincent fivére

Ajánlataink