Artist


Enikő Börcsök
4

Enikő Börcsök

Birth: † 1968–2021

Színművésznő, egyetemi tanár.

1987-1991 között végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991-1994 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, 1994 ősze óta a Vígszínház tagja. 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja. Közismertté a Melodráma (1991) című filmben történt bemutatkozása tette. Két…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművésznő, egyetemi tanár.

1987-1991 között végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991-1994 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, 1994 ősze óta a Vígszínház tagja. 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja. Közismertté a Melodráma (1991) című filmben történt bemutatkozása tette. Két vesetranszplantáción esett át egy autoimmun betegség miatt, az elsőn 1997-ben. A Nemzeti Vese Program nagykövete. Nyaranta színjátszó-gyerektárbort szervez Becsvölgyén. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, korábban Ács János és Gállfi László mellett tanársegéd. 2014 óta Zsótér Sándorral közösen osztályvezető tanár, színészmesterséget tanít.

Díjai, elismerései:
A színházi találkozó díja (1993, 2000, 2005)
Déryné-díj (1995)
Varsányi Irén-emlékgyűrű (1997)
Ajtay Andor-emlékdíj (1997, 2000, 2002, 2009, 2015, 2016)
Jászai Mari-díj (1998)
Ruttkai Éva-emlékdíj (1998, 2000, 2005)
32. Magyar Filmszemle – legjobb női alakítás (Passzport) (2001)
Harsányi Zsolt-díj (2004)
V. POSZT: Legjobb női főszereplő Scribe: Adrienne című darabjában (2005)
Érdemes művész (2005)
Happy Art Fesztivál, Colombina-díj, legjobb női alakítás (PRAH című előadás, Radnóti Színház, Budapest) (2007)
Roboz Imre-díj (2007)
IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó: Legjobb női epizódszereplő Tracy Letts: Augusztus Oklahomában című darabjában (2009)
Budapestért díj (2013)[8]
Az év szinkronhangja (2014)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2015)
Prima díj (2015)
Magyar Filmkritikusok Díja: legjobb női epizódalakítás (Szerdai gyerek) (2015)[9]
Kiváló művész (2018)

Játékfilmek:
Melodráma (1991)
A három nővér (1992)
Zsötem (1992)
Édes Emma, drága Böbe (1992)
A turné (1993)
A magzat (1993)
Benda színész eltűnése (1997)
Szeptember (1999)
Egyszer élünk (2000)
Werckmeister harmóniák (2000)
Paszport - Útlevél a semmibe (2000)
Életbevágó (2000)
Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2000)
Üvegtigris (2001)
Sobri - Betyárfilm (2002)
Magyar szépség (2002)
A Rózsa énekei (2003)
Mélyen őrzött titkok (2004)
A temetetlen halott (2004)
Büfé két ablakkal (2004)
Ópium - Egy elmebeteg nő naplója (2007)
Príma Primavera (2009)
Ünnep (2009)
Az ajtó (2012)
Aglaja (2012)
A nagy füzet (2013)
Isteni műszak (2013)
Viharsarok (2014)
Szerdai gyerek (2014)
Gondolj rám! (2016)
A hentes, a kurva és a félszemű (2018)
Zárójelentés (2020)

Tévéfilmek:
Kosztolányi Dezső novellái: Alfa
Édes Anna (1990)
Patika (1995)
Szelídek (1996)
Kisváros (1994-1998)
Családi kör (1999)
Valaki kopog (2000)
Állomás (2008-2011)
Egy csók és más semmi (2010) (színházi felvétel)
Ármány és szerelem anno 1951 (2011)
A galamb papné (2013)
Válótársak (2015–2018)

Rendezése:
F. W. Bain: A hajnal leánya

Színpadi szerepeiből:
Dumas: A három testőr
Miller: Pillantás a hídról - Szomszéd
Hamlisch: Michael Bennett emlékére
Brecht: Koldusopera - Polly
Eisemann Mihály: Fekete Péter - Michonné
Kárpáti Péter: Az út végén a folyó - Rózsi
Gombrowicz: Esküvő
alamon András: Zsötem - Lány
Presser Gábor: Csak az jöjjön, aki bírja
Szomory Dezső: Hermelin - Lukács Antónia; Tördes Sári
Büchner: Leonce és Léna - Léna
Schnitzler: A Bernhardi-ügy - Ludmilla
Csehov: Ványa bácsi - Szofja Alekszandrovna
Hoffmann: Diótörő - Marika
Molière: Mizantróp - Celiméne
Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci - Rózsika; Kasosné
García Lorca: Yerma - 5. Asszony; Nőstény
William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Júlia; Dada
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Anasztázia von Eggenberg comtesse
Kosztolányi Dezső: Néró, a véres költő - Poppaea
Nagy Ignác: Tisztújítás - Aranka
Forgách András: Tercett - Janka, Zsigmond, Mária - Mária
Barker: Jelenetek egy kivégzésről - Supporta
Örkény István: Tóték - Mariska; Tótné
Örkény István: Macskajáték - Egérke
Békés Pál: Össztánc
Brecht: Baal - Emily
Bicat: Elvira Madigan - Elvira Madigan
Nádas Péter: Temetés - Színésznő
Csehov: Ivanov - Babakina
Middleton-Rowley: Átváltozások - Isabella
Szirmai Albert: Mágnás Miska - Marcsa
Molière: Az úrhatnám polgár - Nicole; Jourdainné
Spiró György: Dobardan - Feleség
Goethe: Faust - Margaréta
Tremblay: Sógornők - Rose Ouimet
O'Neil: Boldogtalan hold - Josie Hogan
Collodi: Pinokkió - avagy a hosszúorrú fabábu kalandjai - Kolimbina
Dévényi Ádám: A Dalnok meg a Zajnok - Nő
Parti Nagy Lajos: Ibusár - Sárbogárdi Jolán; Jegykiadó; Amália; Gyámleány; Hercegkisasszony
Szép Ernő: Lila ákác - Nagyságos asszony; Bizonyosné
Csehov: Lakodalom - Zmejukina
Ilf-Petrov: Érzéki szenvedély - Mama
Molnár Ferenc: Liliom - Muskátné
Herzberg: A hiúz - A hiúz tulajdonosa
Réthly Attila: Élve vagy halva - Günterné
Bergman: Maszkok - Alma
Brecht: Kurázsi mama és gyermekei - Kattrin
Churchill: Az iglic - Az iglic
Strauss: M.V. mint vendég
William Shakespeare: Lóvátett lovagok - Francia királylány
Genet: Cselédek - Claire
Brecht: A szecsuáni jólélek - Sen Te/Sui Ta
William Shakespeare: Lear király - Goneril
Madách Imre: Az ember (és az asszony) tragédiája ahogyan Lucifer és/vagy a pszichológus látja - Éva
Gorkij: Nyaralók - Varvara
Éri-Halász Imre: Egy csók és más semmi - Dühös nő
Duffy: A világ feleségei
Schimmelpfennig: Push up 1-3 - Angelika
Brecht: A kaukázusi krétakör - Azdak bíró
Grumberg: Varrónők - Simone
Kacsoh Pongrác: János vitéz - Mostoha
Krúdy Gyula: Krúdy-keringő - Hartvigné
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Risi
Scribe: Adrienne - Adrienne Lecouvreur
Alechem: Marienbád - Jamajkerné
Friedrich Schiller: Stuart Mária - Erzsébet
Osztrovszkij: Négy lába van a lónak mégis megbotlik - Glumova
Maurice Maeterlinck: A kék madár - Tiltil; Til Nagypapa
Bennett: Beszélő fejek / Egy lencsészsákon - Susan
Gabriel García Márquez: Száz év magány - Ursula
Csehov: Cseresznyéskert - Sarlotta Ivanovna
Spiró György: PRAH - Nő
Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége - Katharina Blum
Letts: Augusztus Oklahomában - Barbara Fordham
William Shakespeare: Othello - Emília
Almodóvar: Mindent anyámról - Manuela
Galron: Mikve - Esti
Reza: Az öldöklés istene - Véronique Houllié
William Shakespeare: Makrancos Kata - Katalin
McCoy: A lovakat lelövik, ugye? - Hídvégi Bözsi
S.F.H.: Nemsenkilén - Seth F. Henriett
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei - Kurázsi mama (2018)

Szerepeiből a Vígszínházban:
John Gabriel Borkman: Ella Rentheim
Premier: Sarah Goode, írónő
Mikve: SHOSHANA
Honderű: Annamari
Sógornők: Rose Ouimet, Germaine testvére
Hamlet: Gertrud
Kvartett: Feleség
Bűn és bűnhődés: Katyerina Ivanovna

"Nemsenkilény"

Gárdonyi Géza Színház
  • Actor/Actress
1089

1089

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Osztályvezető tanár
A Gézagyerek

A Gézagyerek

Móricz Zsigmond Színház
  • Rózsika néni
A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Méltóságot a Nőknek Egyesület két tagja
A művésznő és rajongói

A művésznő és rajongói

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • DOMNA, a Mama, Nyegina özvegy édesanyja
A vadkacsa

A vadkacsa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gina Ekdal, Hjalmar felesége
Átutazók

Átutazók

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • HENJA, Elhanan anyukája
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Barbara Fordham
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vígszínház
  • Barbara Fordham
Az ajtó

Az ajtó

Vörösmarty Mozi
  • Sutu
Az ingolstadti invázió

Az ingolstadti invázió

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház
  • Véronique Houllié
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Véronique Houllié
Bakáts Feszt - Háy János: A Gézagyerek

Bakáts Feszt - Háy János: A Gézagyerek

Általános
  • Rózsika néni
Bakáts Feszt / A Herner Ferike faterja - a Pinceszínház előadásában

Bakáts Feszt / A Herner Ferike faterja - a Pinceszínház előadásában

Általános
  • Director
Bakáts Feszt, Háy János: Gézagyerek

Bakáts Feszt, Háy János: Gézagyerek

Tünde Tickets Kft.
  • Rózsika néni
Beszélő fejek

Beszélő fejek

Thália Színház
  • Susan
Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN

Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • W. úr
Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN (főpróba)

Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN (főpróba)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Actor/Actress
Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN - nyílt próba

Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN - nyílt próba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Actor/Actress
Brand

Brand

SZFE
  • Actor/Actress
Bűn és bűnhődés

Bűn és bűnhődés

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Katyerina Ivanovna
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vígszínház
  • Dühös nő
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dühös nő
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gertrud
Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Varga Veronika
John Gabriel Borkman

John Gabriel Borkman

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ella Rentheim
Kerengők - Csongor, Tünde

Kerengők - Csongor, Tünde

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mirigy, boszorkány, Csongor anyja
Koldusopera

Koldusopera

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Peacockné
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Kurázsi mama és gyermekei

Kurázsi mama és gyermekei

Veszprémi Petőfi Színház
  • Kurázsi mama
Kvartett

Kvartett

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Feleség
Kvartett

Kvartett

Móricz Zsigmond Színház
  • Feleség
Kvartett_

Kvartett_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Feleség
MAKRANCOS KATA

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Katalin, a „makrancos”, Baptista nagyobbik lánya
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Katalin, a „makrancos”, Baptista nagyobbik lánya
MARVIN SZOBÁJA

MARVIN SZOBÁJA

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Actor/Actress
Mikve

Mikve

Vígszínház
  • Esti
Mikve

Mikve

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Esti
Mikve

Mikve

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • SHOSHANA
Mikve_

Mikve_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • SHOSHANA
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház
  • Manuela
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Manuela
Nemsenkilény

Nemsenkilény

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
Nemsenkilény

Nemsenkilény

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Nemsenkilény

Nemsenkilény

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Az előadás létrehozója
Orlai Produkció: Nemsenkilény

Orlai Produkció: Nemsenkilény

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Actor/Actress
Othello

Othello

Vígszínház
  • EMÍLIA, Jago felesége
Pesten születtem - Kern András koncertje

Pesten születtem - Kern András koncertje

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Actor/Actress
Premier

Premier

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Sarah Goode, írónő
Príma környék

Príma környék

Vígszínház Nonprofit Kft.
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dada, Júlia dajkája; Lady Montague
Rómeó és Júlia - színmű

Rómeó és Júlia - színmű

Vígszínház
  • Dada, Júlia dajkája
Sógornők

Sógornők

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rose Ouimet, Germaine testvére
Sógornők_

Sógornők_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rose Ouimet, Germaine testvére
Spiró György: PRAH

Spiró György: PRAH

Jászai Mari Színház, Népház
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mirigy, boszorkány, Csongor anyja
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mirigy, boszorkány, Csongor anyja
Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mirigy, boszorkány, Csongor anyja
Száz év magány

Száz év magány

Vígszínház
  • Ursula
Színek és évek

Színek és évek

Óvóhely Kultúrbunker
  • Actor/Actress
Találkozás

Találkozás

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mária
Találkozás_

Találkozás_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mária
Téli utazás

Téli utazás

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Úrhatnám polgár

Úrhatnám polgár

Vígszínház
  • Jourdainné, a felesége
Úrhatnám polgár

Úrhatnám polgár

Vígszínház
  • Jourdainné, a felesége
Várkonyi 100 - dokumentumszínház

Várkonyi 100 - dokumentumszínház

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Végszó Csáki Judittal, vendég: Börcsök Enikő

Végszó Csáki Judittal, vendég: Börcsök Enikő

Spinoza Színház
  • Actor/Actress
x A kő

x A kő

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mieze
xxxNemsenkilény

xxxNemsenkilény

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
xxxPrah

xxxPrah

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • A nő

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.