Søg: Sz szi

1033 Programmer

Listevisning

Az ECHO zenekart Szilvássy Zsolt, az egykori legendás ECHO együttes vezetője, basszusgitárosa alapította zenész barátainak közreműködésével. Műsoruk a '60-as, '70-es évek slágerlistás számaiból és az Echo együttes számaiból áll.

11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.

A Weöres Sándor Színház JátsszMa diákstúdiójának évadelőadása. Jelenetek Örkény István egyperceseiből.

„Egyeseknek megadatik a boldogság, másoknak soha!“ Shakespeare Vígjáték magyar felirattal

Archaikus bábtáncoltató betlehemezők rítusjátéka kicsiknek és nagyoknak Jézus születéséről, áhítattal, énekekkel 45 percben, négy éves kortól. Báb- és díszlet: Pilári Gábor, Vajda Zsuzsanna A játékot kitalálta: Pilári Gábor, Vajda Zsuzsanna Játssza: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor

A közelmúltban elhunyt, 80 esztendeje született zeneszerző emlékére rendezett koncerten egy korai elektronikus zenei kompozíciója és egy kései kórusműve mellett olyan darabjai hangoznak el a hazai jazzélet kiemelkedő művészeinek előadásában, amelyek szoros kapcsolatot ápolnak a jazz-zel és az improvizatív zenével.

A Csodaszarvas legendáját minden magyar ismeri, ez a mi eredetmondánk, ám valahányszor művész nyúl hozzá, mindig gazdagodik. Az Eredet című Kósart.-előadással mi is elhelyezünk egy csillagot az agancs ágbogán.

„Jaj, mily sekély a mélység és mily mély a sekélység.” Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (1933) c. novelláskötetének színpadi változata. Az évadban már csak 1 alkalommal!

„Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán..." – olvassa a hirdetést Leo és Jack, a két állástalan Shakespeare-színész. Agyukban máris megfogan egy ördögi gondolat... Mikor azonban kiderül, hogy a keresett rokonok tulajdonképpen nők, rögtön megtervezik, hogy nőnek adják ki magukat, végtére is színészek, a tét pedig nem csekély.

Fenyő Miklós – Tasnádi István MADE IN HUNGÁRIA musical két részben

„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója, amikor arról kérdezik, milyen ez az előadás.

Idén a Rózsakert Szabadtéri Színpadon Magyarország első idei EB meccsével kezdjük a mérkőzések közvetítését, ahol a hazai válogatott Svájccal mérkőzik meg Kölnben.

Idén a Rózsakert Szabadtéri Színpadon Magyarország harmadik EB meccsével folytatjuk a mérkőzések közvetítését, ahol a hazai válogatott Skóciával mérkőzik meg Stuttgartban.

A Hagyományok Háza előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítjuk fókuszpontba, ezen az estén Timár Sándor és Molnár Péter lesz.

Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.

Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.

Victor Frankenstein, a zseniális, becsvágyó ifjú tudós halott testekből élő testet, lélegző, érző, gondolkodó lényt alkot, de megretten saját művétől és eltaszítja magától. A Kreatúra egy gyermek ártatlan kíváncsiságával vág neki a világ felfedezésének, ám útja során csak rettegéssel, elutasítással, gyűlölettel találkozik.

Császár András, a középkorú hivatalnok már unja jól megszokott kis életét, azonban minden megváltozik, amikor a metróban összeütközik egy ismeretlennel és elcseréli vele az aktatáskáját.

Füst a szemében - Cseh Tamás 80. NYÁRI SZÍNHÁZ esőhelyszín: Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.