Program


Bánk bán
8

Bánk bán

Szerelem, házasság, féltékenység, hazaszeretet, politika – egy izgalmas klasszikus. A Bánk bán legújabb színpadi adaptációjában a főszereplők fiatal színészek, akik a Nemzetiben értek be szerepeikre.  több

Aktuális előadások




Katona József

BÁNK BÁN

dráma két részben

 

Az előadás időtartama kb. 3 óra, egy szünettel. 

 

Az előadás előtt ráhangoló beszélgetést tartunk, helyszín: első emeleti előcsarnok.

 

Vidnyánszky Attila rendező gondolatai az előadásról:

A Bánk bán zseniális alkotás. Katona József tudta, értette, érezte, hogy mi a színpadi hatás. Ahogyan Shakespeare, Katona sem csak filozofál. Ma is érvényes, magával ragadó, átélhető, végsőkig feszített konfliktusokból építi fel a drámát. Nagyon személyessé, zsigerből játszhatóvá tette a figurákat, akik a nézőből együttérzést, megvetést, szeretetet váltanak ki, akiknek a sorsával azonosulni tudnak, vagy éppen utasítják.

A szerelem, a csábítás, a házasság, a féltékenység, a hazaszeretet, a hatalom, a politika megannyi szálából sző megrendítő történetet úgy, hogy Bánk bán életigazságának a drámáját és katarzisát állítja a középpontba.

Politikai, környezeti, gazdasági válságok követik egymást, világnézetek és hadseregek csapnak össze. Szorongás, félelem van bennünk. A jövőnk, a gyerekeink sorsa iránti aggodalom uralja a szívünket.

Többek között ezért döntöttem úgy, hogy a magyar színházi hagyománytól eltérően a Bánk bán főszerepeit ezúttal nem érett színészek alakítják, hanem a fiatalabb korosztály képviselői. Számukra a jelen alakulásának tétje mindennél fontosabb – még van bennük naivitás, lendület és hit, és még előtte állnak egy sor harcnak és kudarcnak, amely majd megkeményíti őket. Ők a legerősebbek és a legkiszolgáltatottabbak. Nekünk, magyaroknak pedig megint újra kell gondolnunk ebben a világban a bennünket ezer éve feszítő kérdéseinket megosztottságról, széthúzásról, gyűlöletről, amit nemzedékek nemzedékekre örökítenek. Mi is történik most a világban? Velünk? Kinek az érdekét szolgálja mindez? Hogyan viszonyulhatnak az utánunk jövők, a fiatalok elődeik újra és újra teremtődő konfliktusaihoz?

Szereplők:

Bánk bán: Berettyán Sándor

Gertrudis, királyné: Ács Eszter / Szilágyi Ágota

Melinda: Barta Ágnes

Ottó: Herczegh Péter

Biberach, egy lézengő ritter: Szabó Sebestyén László

Bendeleiben Izidora, türingiai leány: Martos Hanga / Battai Lili Lujza e.h.

II. Endre, a magyarok királya: Berettyán Nándor

Tiborc, paraszt: Kristán Attila

Petur bán: Mészáros Martin

Mikhál bán: Rubold Ödön

Simon bán: Tóth László

Myska bán: Madácsi István

Meráni urak: Bordás Roland, Horváth Márk, Wettstein Márk e.h.

Királyi gyerekek nevelője: Nagy Mari, Varga József, Vida Gábor

 

Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina

Dramaturg: Verebes Ernő

Rendező: Vidnyánszky Attila

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!