Program


APOSTOL 50 jubileumi koncert

APOSTOL 50 jubileumi koncert

Öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2021. március 7-én a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Aktuális előadások



Kedves Közönségünk!

Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a 2020. augusztus 28-ra meghirdetett Apostol 50 koncertet egy új időpontban, 2021. március 7-én tartjuk meg a Papp László Budapest Sportarénában!

Az Apostol zenekar és mi szervezők is a közönség érdekeit, legfőképp mindenki egészségét tartjuk szem előtt. Az a célunk, hogy minden jegyvásárló részt tudjon venni a koncerten, és mindenkinek ugyanazt a felhőtlen szórakozást, hangulatot, koncertélményt tudjuk biztosítani. Ezért közösen úgy döntöttünk - bár a jelenlegi hatályos jogszabály nem tiltja, hogy az eseményt megtartsuk az eredeti dátumon -, hogy a koncertet egy olyan új, későbbi időpontban tartjuk meg, amikor azt már biztonságosan, zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani. Így később ugyan, de együtt, közösen, méltón ünnepelhetjük meg az Apostol zenekar öt évtizedes fennállását.

A már megváltott belépőjegyek az új időpontra érvényesek, így azzal a koncert az új dátumon (2021. március 7-én) látogatható. Amennyiben a rendezvényre vásárolt parkolójegyet is, úgy természetesen az is érvényes az új dátumra.

Köszönjük türelmüket és megértésüket! 

Üdvözlettel: 
Broadway Event Kft.

*****

Öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2021. március 7-én a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek. A koncerten közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola gyermekkara.

Történetük 1970 nyarán kezdődött. Az akkor még komolyzenei tanulmányaikat folytató diákokat hamar megfertőzte a beat mozgalom, nyitottak voltak az új zenei stílusokra is. A salgótarjáni Országos Könnyűzenei Fesztivál megnyerése, valamint az első rádió és lemezfelvétel arra ösztönözte a csapatot, hogy ezek után már ne csak hobby zenekar legyenek. Annál is inkább, hiszen az Apostol név egy zenei „igehirdetést” tűzött ki céljául.

Az első átütő sikert az „Okosabban kéne élni” című dallal érték el, s amikor Meződi József csatlakozott hozzájuk, különleges hangszínével hamar belopta magát a közönség szívébe, így a sikerük tovább folytatódott. A zenekar egyedi stílusa hamar kikristályosodott, hiszen az addig jazzrockot játszó csapat, a szórakoztató könnyűzene felé fordult, és sorra születtek a nagy slágerek, a „Nehéz a boldogságtól búcsút venni”, a „Nem tudok élni nélküled” vagy az „Eladó kiadó most a szívem” és a többi, amiket a mai napig szívesen hallgat, dúdol mindenki.

Fontos időszak volt az életükben a színházi zene is, számos sikeres produkcióban működtek közre, ám a koncertezést soha nem hagyták abba, sorra írták az új dalokat is. Sikerük napjainkig töretlen, titkuk valószínűleg a közérthetőség, hiszen dalaikkal megérintik az emberek szívét: azokról az érzésekről, élethelyzetekről énekelnek, zenélnek, amiket mindannyian átéltünk már vagy átélünk majd. A közönség szeretete mindig elkísérte őket, ez az, ami erőt és biztatást adott nekik a munkához. Folyamatosan koncerteznek, eddig közel tízezer koncertet adtak itthon és külföldön, számos arany- és platinalemez, hazai és nemzetközi díj birtokosai.

A 2021. március 7-i jubileumi nagykoncertjükön egy időutazás részese lesz a közönség. Felidézik a zenekar korszakait és meglepetésekkel is készülnek, sőt, olyan dalokat is eljátszanak, amiket koncerteken nem, vagy csak ritkán hallani. A műsorból természetesen nem maradnak ki a mindenki által ismert örökzöld slágerek sem, s ne feledjük az Apostol együttes üzenetét, „Halld a szívek dallamát, úgy élj, hogy te is halld szavát”.

*Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!