művész

Sztevanovity Zorán
4

Sztevanovity Zorán

Született: Belgrád, 1942. március 4.

Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.

Pályafutása:

Sztevanovity Zorán 1942. március 4-én született Belgrádban. Zorán családjával 1948-ban Magyarországra költözött. Politikai okokból nem mentek vissza Jugoszláviába, végleg Budapesten telepedtek le.

1960-ban felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. Öt szemeszter elvégzése…

 Tovább

Aktuális programok

Zorán Turné 2024

Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan…

Zorán Turné 2025

Generali Aréna - Miskolc Városi Szabadidőközpont

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan…

Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.

Pályafutása:

Sztevanovity Zorán 1942. március 4-én született Belgrádban. Zorán családjával 1948-ban Magyarországra költözött. Politikai okokból nem mentek vissza Jugoszláviába, végleg Budapesten telepedtek le.

1960-ban felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. Öt szemeszter elvégzése után döntött úgy - öccsével együtt -, hogy a műszaki pálya helyett inkább a zenélést választja.

Metrós évek
Zorán 1960-ban a Nyugati Pályaudvar KISZ-klubjában a Hangulat Bárban játszott, ugyanebben az évben Rudas Andrással (zongora), Elekes Zoltánnal (szaxofon), Maka Bélával (bőgő), Bálint Andrással (dob) megalakította a Zenith együttest. Az együttesben Zorán gitározott és énekelt. A Zenith a Népköztársaság útján fekvő KISZ-klubban játszott.

Az együttes 1961-ben szerződést kötött a mai Centrál, akkor Irányi utca és Egyetem utca sarkán található Metro Klubbal (ami 1962-ben a Rákóczi út 60-ba költözött). Ezzel a zenekar nem csak helyszínt, hanem nevet is váltott, az alakulat felvette a Klub nevét, így lett nevük: Metro.

A Metro együttes 1962-ben indult az első Ki mit tud?-on, de a döntőben az erősítők meghibásodása miatt nem tudtak énekelni és a zsűri a zenekar kérését megtagadva nem engedte meg félbemaradt szám újbóli eléneklését.

1963-ban Zorán immár szólistaként indult a Ki mit tud?-on, amit Gershwin magyarított Summertime-jával, valamint a Számum című dallal megnyert. Közben megjelentek a Metro együttes első felvételei Deák Tamás zeneszerző–trombitás-hangszerelő közreműködésével Smaragd, Mit tegyek?, Old Man River, Melody Blue címmel.

A zenekar 1964-től a Metro klub új és egyben végleges helyén a Dohány utca 22-ben játszott.

1965-ben a zenekar Kozmosz, Volgai hajósok dala, Do Wah Diddy Diddy, Pretty Women, Keep Searchin, The Rise and Fall of Flingel Bunt, Help, So Mistifying címen angol nyelvű felvételeket készített. A zenekarban ekkor részt vett Zentai Antal (szaxofon), Bokány Ferenc (basszusgitár). 1965 őszére kialakult a Metro csapata: Sztevanovity Zorán (ének, gitár), Sztevanovity Dusán (ritmusgitár), Schöck Ottó (billentyűs hangszerek), Frenreisz Károly (basszusgitár, szaxofon, ének), Brunner Győző (dob).

1966-ban Édes évek címmel megjelent az első magyar nyelvű Metro-kislemez. Az együttes az 1966 júliusában megtartott Táncdalfesztiválon eljátszotta a Mi fáj? című Nikolics–Boros közös szerzeményt.

1967-ben a Metro játszott Banovich Tamás Ezek a fiatalok című filmjében. A filmben a Gyémánt és arany című számot adták elő. 1967 tavaszán Frenreisz Károly és Brunner Győző elhagyta a zenekart és Nyugat-Európába szerződött. Ezzel a Metro is átalakult, helyükre Rédey Gábor (basszusgitár) és Veszelinov András (dob) érkezett. Szintén 1967-ben jelent meg a Metro hét kislemeze: Álmodozom a világról, Végre itt van az óra, Roppant kényes a helyzetem, Feltámadtál, Viharvirág, Hétköznapi semmiség, Bell, a részeges kutya címen. Zorán az 1967-es Táncdalfesztiválon előadta a Végre itt van az óra című számot.

1968 januárjában Zorán Ray Phillips vendégeként két hetet töltött Londonban, ahol a Speakeasy klubban találkozott John Lenonnal és Ringo Starral. Ez idő alatt az együttes a Marshall cégtől új erősítőket kapott. Júliusban Zorán a Táncdalfesztiválon a Fehér sziklák című számot énekelte. Szeptemberben újra alapító tagjai fémjelzik a Metro névét. Az együttes ebben az évben Bábel, Egy fiú és egy lány, Azért is az égben járok, Törött pohár, Valami újat szeretnék, Nelly, Ő és én, Nem vagyok elveszett ember, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz, Kamasz kislány címen új kislemezeket adott ki.

1969-ben megjelent az első Metro-nagylemez, ami elérve az 50 000-es példányszámot, aranylemez lett. Majd az együttes szerepelt Kovács András Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmjében. A filmben Zorán a Budai Ifjusági Parkban énekelt. Az zenekar az 1969-es Táncdalfesztiválon a Szobrok című dallal lépett fel.

1970-ben a Metro Hómadár címmel új kislmezt adott ki, majd Schöck Ottó kiválásával Fogarasi János lett az együttes billentyűse. 1970 nyár végén az együttes a finnországi, turkui nemzetközi rockfesztiválon 40 000 ember előtt énekelt. Ez év őszén megjelent Egy este a Metró Klubban…című második Metro lemez, ami egyben az első magyar koncertalbum.

1971-ben az együttes alapító tagjai közül Dusán hátat fordítva a zenélésnek és Frenreisz Károly a Locomotiv GT-be távozva végleg kilép a Metróból. Helyükre Mogyorósi László (gitár) és Póka Egon (basszusgitár) került. Az együttes 1970 őszén újra alakult, tagjai: Sztevanovity Zorán (gitár, ének), Novák András (ének), Hanka Péter (gitár), Elekes Zoltán (szaxofon), Tóth Béla (harsona), Tihanyi Gyula (basszusgitár), Szigeti Béla (dob). A héttagúra duzzadt zenekar több felvételt is készít Szinesre festve, Közel a sátánhoz, A kapun túl, Háló, Csillaglány címen.

1972-ben a Metro Lengyelországban turnézott, majd három hónapot töltött az NSZK-ban. 1972 őszén végleg feloszlott a Metro. Zorán a Taurus Ex-T 25 75 84 basszusgitáros-énekese lett.
Szólókarrier [szerkesztés]

1973-ban a Taurus együttes átalakulása majd megszűnése után Zorán kilenc hónapig Ausztriában és az NSZK-ban zenélt.

1974 áprilisában hazatért Nyugat-Európából és a Nyomom a gázt illetve a Vásott éjek című számból a Gemini együttes kíséretével kislemezt adott ki.

1976-ban részt vett a Melodii Druzej nevű több fordulós, Rigában, Leningrádban és Moszkvában zajló, Szovjetunióbeli táncdalfesztiválon. Máté Péter Hull az elsárgult levél című szerzeményét énekelte, és elnyerte a fődíjat. Ősszel az Egymillió fontos hangjegy elnevezésű tévéműsorban mutatták be a Szépek és bolondok, Én már próbáltam, Apám hitte című számokat. Még ebben az évben Presser Gáborral kislemezt adott ki, amire felkerült a Könyörgés és az Az legyél, akinek látszol című Presser Gábor–Adamis Anna szerzemény.

1977-ben a Mafilm Lumumba utcai stúdiójában megkezdődtek Zorán első lemez felvételei, a szólólemez hamar aranylemez lett. 1977 októberében közösen Koncz Zsuzsával a Beton együttes kíséretében két hónapos turnét tartott.

1978-ban megjelent Zorán második szóló-albuma, Zorán II. címen, a felvételek szintén a Mafilm Lumumba utcai stúdiójában készültek.

1979-ben megjelent Zorán harmadik szóló-albuma, Zorán III. címmel.

1980. október 23-án Pozsonyban lépett fel Gustáy Brom zenekarának kíséretében, majd koncertet adott Jugoszláviában.

1981-ben szerepelt Sándor Pál Ripacsok című filmjében. Még ebben az évben megválasztották a Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezetének elnökévé.

1982-ben bemutatták Kovács Katival Játssz még! című közös duettüket (amit a "zenészek himnusza"-ként szoktak emlegetni) Tessék választani! című műsorban, a dal Ifjúsági Magazin Slágerlistáján, a Magyar Rádió és a Magyar Ifjúság Slágerlistáján első helyen végzett. Márciusában Liszt Ferenc-díjat kapott. Megjelent Sylvie Vartan, francia nyelvű, Apám hitte-feldolgozása: Je veux aimer címen. 1982 novemberében kiadták Tizenegy dal című negyedik szóló-albumát.

1984 januárjában megszületett leánya, Szandra. Ugyan ebben az évben közös koncertturné indult Kovács Katival.

1985-ben megjelent az Édes évek című Metro-lemez, majd decemberben fellépett a Budapest Sportcsarnokban tartott a magyar Live Aid: Mondd, mit ér egy falat kenyér – Rockzenészek az éhező Afrikáért elnevezésű koncerten.

1987-ben Tímár Péter Moziklip filmjének betétdala lett a Számíthatsz rám című szám. Öt év után új Zorán-album jelent meg: Szép holnap címmel.

Zorán írta az 1990-ben kiadott Calypso-lemezen szereplő Calypso indulót. Májusban megjelent 1977-1990 címmel az első Zorán válogatás-album.

1991-ben megjelent Zorán új albuma, Az élet dolgai, amiért a Vígszinházban tartott koncerten aranylemezt vett át. A koncert vendége Presser Gábor és Gerendás Péter volt.

1992-ben a Budapest Sporcsarnokban telt házas koncertet adott a Metro együttes. Az együttes Zorán–Dusán–Schöck Ottó–Frenreisz Károly–Brunner Győző–Veszelinov András felállásban lépett színpadra. Júniusban kiadták a Metro-koncert felvételét valamint egy öt nagylemezt tartalmazó Metro-díszdobozos albumot.

Zorán 1993-ban a Vígadóban Az elmúlt 30 év címmel... öt unplugged előadásból álló koncert-sorozat tartott. Ez év novemberében unplugged koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban, vendégei Presser Gábor, Schöck Ottó, Gerendás Péter és Dés László voltak.

1994 novemberében megjelent a Kell ott fenn egy ország című maxi CD. Decemberben Zorán Bródy János Budapest Sportcsarnokban tartott koncertjén együtt énekelte a Mindannyian mások vagyunk… című számot Koncz Zsuzsával, Somló Tamással, Tolcsvay Lászlóval,Halász Judittal és a szerzővel, Bródy Jánossal. 1994. december 3-án megkapta az ARD televízió Arany Európa-életműdíját. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki.

1996-ban aranylemez lett Az elmúlt 30 év… címú dupla CD, illetve a Majd egyszer… című szóló-album. 1996 novemberében elhunyt Zorán felesége. A művész lemondta összes tervezett fellépését, beleértve a udapest Sporcsarnokba szervezett nagyszabású koncertjét is.

1997-ben koncertet tartott a Budapest Sportcsarnokban, vendége volt: Presser Gábor, Karácsony János, Somló Tamás, Sárközy Gergely, Lantos Zoltán, Babos Gyula. Ez év augusztusában a Tom-Tom kiadónál megkezdődtek az 1997 című szóló-lemez felvételei. Szeptemberben Zorán, Demjén Ferenc, Horváth Charlie, Somló Tamás és Cserháti Zsuzsa társaságában Münchenben részt vett Leslie Mandoki Találkozások című lemezének felvételén. Novemberben Zorán részt vett Somló Tamás 50. születésnapja alkalmából tartott koncerten, illetve megjelent 1997 című szóló-albuma.

1998-ban koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban, vendége volt: Presser Gábor, Kaszás Attila, Lantos Zoltán, Eszményi Viktória, valamint az Ando Drom. Zorán átvette az 1997 című albumért járó arany lemezt. 1998. június 28-án a Kapcsolat-koncert keretében 200 000 ember előtt énekelt a Felvonulási téren. 1998 végére már lett aranylemez a frissen kiadott Hozzám tartozol című újabb szóló-album.

1999. június 27-én ismét, immár nagyjából 250 000 ember előtt énekelt a Kapcsolat-koncerten. Megjelent az Ablak mellett című szóló-albuma. Zoránt megválasztották a MIME (Magyar Internetezők és Számítógép-használók MagánEgylete) elnökévé.

2000-ben Zorán is fellépett a Budapesti Kongresszusi Központban tartott koncerten, ami a leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítéséért rendeztek. 2000 őszén három alkalommal is telt házas koncertet adott az Erkel Színházban.

2001. június 2-án Illés–Metro–Omega szuperkoncert a Népstadionban. Ez év őszén megjelent az Így alakult című szóló-album.

2002 márciusában Artisjus-díjat majd eMeRTon-díjat kapott. Március 23-án fellépett a budapesti Kossuth téren tartott Koncert a Köztársaságért rendezvényen. Májusban három előadásból álló koncert-sorozatot tartott az Erkel Színházban.

2003. április 25-én az új Budapest Sportarénában rendhagyó koncertet tartott Vásáry Tamás vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

2004. március 18-án és 19-én Örömzene címen Zorán és Barátai koncerteztek a Vígszínházban. A dupla koncert vendége volt: Presser Gábor, Somló Tamás, Kern András, Gerendás Péter, Auth Csilla, Lantos Zoltán és Péter János. 2004 végén megjelent a Körben című minialbum.

2005 áprilisában újabb telt házas koncertet adott a Budapest Sportarénában. Augusztusban a Veszprémi Ünnepi Játékokon balettművészek és színművészek előadták Zorán élő koncertjére készült, Volt egy tánc című táncjátékot. 2005 végére platinalemez lett a Koncert a Budapest Sportarénában című koncert DVD. 2005-ben munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el.

2006. március 15-én Zorán Kossuth-díjat kapott. Március végén a ecskeméti Tavaszi Fesztiválon bemutatták a veszprémi Pannon Várszínház Volt egy tánc című produkcióját. 2006 őszére a Közös szavakból című szóló-album aranylemez lett. Zorán december 7-én Prima Primissima-díjban részesült.

Zorán 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is folytatta a már hagyományossá váló országjáró tavaszi és őszi turnékat. 2008 óta a turnék keretében felkeresett több erdélyi, felvidéki és vajdasági várost is, ahol telt házas koncerteket adott. 2007 tavaszán a Budapest Sportcsarnokban 12 000 ember előtt a Harminc című dalt együtt énekelte Presser Gáborral és Sztevanovity Dusánnal, valamint a Ne várd a májust című dalt a szerzővel, Bródy Jánossal. 2008 őszén a Dalok és mi címmel telt házas koncertet adott a Művészetek Palotájában, immáron a zenekarához tartozó Horváth Kornél, Sipeki Zoltán, Lattmann Béla, Kovács Péter Kovax és Gyenge Lajos társaságában. 2009 tavaszán újabb koncertet adott a Művészetek Palotájában, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel egy alkalommal meg kellett ismételnie.

Zorán legújabb, A dalok és mi című koncert DVD-je a 2009-es Fonogram – Magyar Zenei Díj győztese lett az Év hazai DVD-je kategóriában.

Legújabb, 2 CD-t magában fogalaló válogatás albumát - a 34 dalt - hatalmas közönségérdeklődés övezi, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a válogatás CD 2009 decemberében Aranylemez lett, 2010 decembere óta pedig már Platinalemez.

ELSŐ-SEGÉLYKONCERT az árva és sérült kutyák megsegítésére

ELSŐ-SEGÉLYKONCERT az árva és sérült kutyák megsegítésére

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Sztárfellépő
Hétfő esti randevú - vendég: ZORÁN

Hétfő esti randevú - vendég: ZORÁN

Óbudai Kultúrális Központ
  • Vendég
Jótékonysági koncert

Jótékonysági koncert

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Mindig másképp - Unplugged 2016 - Zorán

Mindig másképp - Unplugged 2016 - Zorán

Koncert.hu
  • Zenész
Náray Erika vendége: Zorán / Jazzrajongók

Náray Erika vendége: Zorán / Jazzrajongók

Müpa
  • Zenész, énekes
Nők Lapja Kultúrszombat

Nők Lapja Kultúrszombat

Müpa
  • Zenész
Pesten születtem - Kern András koncertje

Pesten születtem - Kern András koncertje

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Staféta Grecsó Krisztiánnal, Vendég: Zorán

Staféta Grecsó Krisztiánnal, Vendég: Zorán

Rózsavölgyi Szalon
  • Vendég
Számíthatsz rám - Zorán a Vígszínházban

Számíthatsz rám - Zorán a Vígszínházban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zenész
You are More! - Malchiner Péter vendége: Zorán

You are More! - Malchiner Péter vendége: Zorán

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Zenész, zeneszerző, szövegíró
Zorán

Zorán

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Zenész, énekes
Zorán

Zorán

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán

Zorán

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán

Zorán

Óbudai Kultúrális Központ
  • Zenész
Zorán

Zorán

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán -

Zorán - "Volt egy tánc"

GAG Management Kft.
  • Zenész
Zorán -

Zorán - "Volt egy tánc"

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán -

Zorán - "Volt egy tánc"

GAG Management Kft.
  • Zene
Zorán - Aréna 2011

Zorán - Aréna 2011

C&M Hungary Kft.
  • Színész
Zorán - Aréna koncert 2023

Zorán - Aréna koncert 2023

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
ZORÁN - Körtánc, Kóló

ZORÁN - Körtánc, Kóló

GAG Management Kft.
  • Színész
Zorán - Körtánc, kóló

Zorán - Körtánc, kóló

Jegycenter Kft.
  • Színész
ZORÁN - Körtánc, Kóló

ZORÁN - Körtánc, Kóló

GAG Management Kft.
  • Színész
ZORÁN - Körtánc, Kóló

ZORÁN - Körtánc, Kóló

GAG Management Kft.
  • Színész
Zorán - Még 1 Koncert!

Zorán - Még 1 Koncert!

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán - Még 1 Koncert!

Zorán - Még 1 Koncert!

GAG Management Kft.
  • Énekes
ZORÁN - Számíthatsz rám

ZORÁN - Számíthatsz rám

Müpa
  • Színész
Zorán - Ti kértétek...

Zorán - Ti kértétek...

GAG Management Kft.
  • énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János

Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Zenész
Zorán koncert

Zorán koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zene
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész előadóművész
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

Kisfaludy Színház
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán koncert

Zorán koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
Zorán koncert

Zorán koncert

Veszprémi Petőfi Színház
  • Énekes
Zorán koncert

Zorán koncert

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Zene
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

GAG Management Kft.
  • énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft

ZORÁN koncert

ZORÁN koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Zenész, énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • énekes, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

Csili Művelődési Központ

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
ZORÁN koncert

ZORÁN koncert

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Zorán koncert

Zorán koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
Zorán koncert

Zorán koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zene
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán koncert

Zorán koncert

Általános 2
  • Zenész, énekes
Zorán koncert

Zorán koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán koncert

Zorán koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

Hartmann Fekete Kft
  • Zenész, énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán koncert

Zorán koncert

Általános
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zenész, énekes
ZORÁN KONCERT

ZORÁN KONCERT

Általános
  • Színész
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
ZORÁN koncert

ZORÁN koncert

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
ZORÁN KONCERT

ZORÁN KONCERT

Általános
  • Színész
Zorán koncert

Zorán koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zene
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán koncert

Zorán koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Előadóművész
Zorán Koncert

Zorán Koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert

Zorán koncert

Hírös Agóra
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Koncert

Zorán Koncert

Csili Művelődési Központ
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán koncert

Zorán koncert

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Egyéb
Zorán koncert - Foyer

Zorán koncert - Foyer

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Zenész, énekes
Zorán koncert - Körtánc – KÓLÓ

Zorán koncert - Körtánc – KÓLÓ

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
Zorán koncert - Majláth

Zorán koncert - Majláth

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Zenész, énekes
Zorán koncert - Siófoki Tavaszi Fesztivál 2014

Zorán koncert - Siófoki Tavaszi Fesztivál 2014

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Zenész
Zorán koncert - zenés színpadi előadás

Zorán koncert - zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Zenész
Zorán koncert 2020

Zorán koncert 2020

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Koncert 2020

Zorán Koncert 2020

Kisfaludy Színház
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán koncert 2020 régi

Zorán koncert 2020 régi

Kisfaludy Színház
  • Zenész, énekes
Zorán koncert 2023

Zorán koncert 2023

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Nőnapi Koncert

Zorán Nőnapi Koncert

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Nőnapi Koncert

Zorán Nőnapi Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekes
Zorán tavaszi turné – 2012

Zorán tavaszi turné – 2012

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Színész
Zorán turné

Zorán turné

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán turné - 2014

Zorán turné - 2014

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Zenész
Zorán turné 2013

Zorán turné 2013

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Zenész
ZORÁN TURNÉ 2014

ZORÁN TURNÉ 2014

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Zenész
Zorán turné 2015

Zorán turné 2015

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Zene
Zorán turné 2016

Zorán turné 2016

Általános 2
  • Zenész, énekes
Zorán Turné 2018

Zorán Turné 2018

GAG Management Kft.
  • énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Turné 2018

Zorán Turné 2018

GAG Management Kft.
  • énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Turné 2018-Vecsés

Zorán Turné 2018-Vecsés

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Zenész
Zorán turné 2020

Zorán turné 2020

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző
Zorán Turné 2022

Zorán Turné 2022

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2022

Zorán Turné 2022

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2022

Zorán Turné 2022

GAG Management Kft.
  • Előadóművész
Zorán Turné 2022

Zorán Turné 2022

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2022

Zorán Turné 2022

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán turné 2022

Zorán turné 2022

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár

Zorán Turné 2022 - Még 1 Koncert!

Zorán Turné 2022 - Még 1 Koncert!

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
ZORÁN Turné 2023

ZORÁN Turné 2023

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2023

Zorán turné 2023

Zorán turné 2023

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2023

Zorán Turné 2023

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2023

Zorán Turné 2023

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2023

Zorán Turné 2023

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
ZORÁN TURNÉ 2023

Zorán turné 2024

ZORÁN TURNÉ 2024

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Turné 2024 - Még 1 Koncert!

Zorán Turné 2024 - Még 1 Koncert!

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.
Zorán Unplugged koncert

Zorán Unplugged koncert

Kisfaludy Színház
  • Egyéb
Zorán Unplugged Turné 2017

Zorán Unplugged Turné 2017

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Unplugged Turné 2017

Zorán Unplugged Turné 2017

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Unplugged Turné 2017

Zorán Unplugged Turné 2017

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Unplugged Turné 2017

Zorán Unplugged Turné 2017

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Unplugged Turné 2017

Zorán Unplugged Turné 2017

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Zorán Unplugged Turné 2017

Zorán Unplugged Turné 2017

GAG Management Kft.
  • Zene
Zorán: Körtánc - Kóló Turné 2012

Zorán: Körtánc - Kóló Turné 2012

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Zorán: Ti kértétek...

Zorán: Ti kértétek...

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Előadó

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!