művész


Szikszai  Rémusz
5

Szikszai Rémusz

Született: 1969. február 27. (Nagykároly)

Színész, rendező.

A középiskolában matematika-fizika szakot végzett. 1990-1994 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója volt, színész szakon. 1994-től 1997-ig a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt. 1997-2006 között a Bárka Színház tagja, majd 2006-tól szabadúszó.  2005-ben a Kaliszi Fesztiválon díjazták a részvételével készült Mulatság című…

 Tovább

Aktuális programok


Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház

Székely Csaba: Kutyaharapás Mocskosszájú gengszterdráma 16 éven felülieknek A Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás…

Oidipusz

Radnóti Miklós Színház

Robert Icke: Oidipusz Fordította: Upor László

Tigris

Stúdió K Színház

Tegnap a budapesti állatkertből, eddig tisztázatlan körülmények között, megszökött egy tigris. Ahhoz, hogy megértsük a történtek körülményeit, megpróbáltuk dokumentálni…

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház

Szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán, melyet 1940-ben álmodott, mielőtt kivégezték volna a börtönben Joszif Visszarjonovics Sztálin…

Martin McDonagh: Hóhérok

Jászai Mari Színház - Népház

MARTIN MCDONAGH HÓHÉROK fekete komédia Fordította: Morcsányi Géza

Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki

Szkéné Színház

Egy befolyásos ember meghal. Apa, férj, barát, üzlettárs, politikus. A hatalmas életmű hatalmas űrt hagy maga után, melynek betöltéséért…

A párnaember

Radnóti Miklós Színház

Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER Fordította: Merényi Anna Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Székely János: Caligula helytartója - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE

Szkéné Színház

Huszár Zsoltra emlékezve. Megtörtént Palesztínában, i.sz. 39 -41 ben. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és…

Színész, rendező.

A középiskolában matematika-fizika szakot végzett. 1990-1994 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója volt, színész szakon. 1994-től 1997-ig a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt. 1997-2006 között a Bárka Színház tagja, majd 2006-tól szabadúszó.  2005-ben a Kaliszi Fesztiválon díjazták a részvételével készült Mulatság című előadást. Rendszeresen játszik, rendez, szinkronizál és műsort is vezet különböző színházakban, televízióban. 2017-től az Orlai Produkció Iroda társulatának tagja.

Díja: Uniter-díj (a legjobb végzős főiskolás produkcióért)

Színházi szerepeiből:
Ganeymed goes europe - wenn es soweit ist
P. Blake: Római vakáció - Irwing Radovich
Fráter Zoltán: Hát hogy szeret maga engem - Krúdy
Parti Nagy Lajos: A pecsenyehattyú és más mesék
Steinbeck: Édentől keletre - Will Hamilton
Michael Frayn: Még egyszer hátulról - Roger Lillicap (Gerry)
Kurt Weill - Bertolt Brecht: Koldusopera - Tigris Brown
Mrozek: Mulatság - B legény
Goldoni – Mohácsi: Kávéház - Don Eugenio
Molière: Tartuffe – Tartuffe
W. Shakespeare: Romeo és Julia - Lőrinc barát
W. Shakespeare: Szentivánéji álom - Lysander
A.P. Csehov: Három nővér - Andrej
Urs Widmer: Top Dogs - Bihler
Gombrowicz: Operett - Professor
John Webster: Amalfi hercegnő - Antonio
H. Pinter: Hazatérés – Joey
L. Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres – Fiú
W. Shakespeare: Romeo és Julia – Tybalt
M. Maeterlinck: Pelléas és Mélisande - Kis Yniold
Friedrich Dürrenmatt: A vak – Palamedes
P. Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek - Yoshitsugu
Csehov: Ivanov – Dr.Lvov
Foster: Tom Paine – Kikiáltó
Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern – Alfréd
Tenkes kapitánya - báró Eberstein Eckbert ezredes
Forgách András: A kulcs (kortárs komédia) – Öcs
Sárosi István: Gyilkos etüdök – Halál Á-dúrban, két szólamra, hat hangszerre
Rejtő Jenő: Csontbrigád - Sirone kapitány
Rudyard Kipling - Csergoffy Judit - Deák Tamás: Dzsungel – Ká
Kárpáti Péter: Díszelőadás – Becsirovics
Tasnádi István: Titanic vízirevü – Vasile
Szép Ernő: Lila ákác – Lali
Kárpáti Péter: Világvevő – Misi
Kárpáti Péter: Tótferi – Tótferi
Egressy Zoltán: Kék, kék, kék - Indigo
Spiró György: Fogadó a Nagy Kátyúhoz –Szellemfi                                                                                            
Déry Tibor: Szerelem – Főkapitány
Heltai Jenő: Naftalin - Dr. Szakolczay Bálint
Závada Pál: Jadviga párnája - Miki, Gyurkovics kapitány, Kurilla
Tasnádi István: Finito – Pál

Színházi rendezéseiből:
Székely János: Caligula helytarója - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás – 2011
Mihail Bulgakov: A képmutatók cselszövése - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás – 2012
Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera – Temesvári Csiky Gergely Színház- 2013
Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás – 2013
Harold Pinter: Az utolsó pohár – Stúdió K – 2014
Peter Shaffer: Amadeus – Belvárosi Színház – 2014
Szép Ernő: Május – Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház- 2014
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás – 2014
Parti Nagy Lajos : Molière: Tartuffe – Tatabányai Jászai Mari Színház – 2015
Szép Ernő: Emberszag - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás – 2015
William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Debreceni Csokonai Nemzeti Színház – 2016
Martin McDonagh: A párnaember – Radnóti Miklós Színház – 2016
Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás – 2016
Spiró György: Imposztor - Tatabányai Jászai Mari Színház – 2016
Bartis Attila: Rendezés – Víg Színház – 2017
Szép Ernő: Vőlegény – Kecskeméti Katona József Színház – 2017
Anders Thomas Jensen – Ádám almái – Radnóti Miklós Színház -2017
John Goodman – Az oroszlán télen – Orlai produkciós iroda –Belvárosi Színház

TV-s és filmszerepei:
Drága örökösök (magyar sorozat, 2019)
A Tanár (magyar sorozat, 2018)
A Viszkis (magyar akcióf., 2017)
Parti Nagy Lajos-Molière: Tartuffe (TV film) rendező (2016)
A berni követ  (magyar tévéf., 2014)
Legjobb szándék (magyar-román filmdráma, 2011)
Indexre téve  (magyar ism. sor., 2010)
Vasút kincse (magyar rövidf., 2010)
Csillagszedő Márió (magyar kisjátékf., 2009)
Bújjék a Kosárba!   (magyar szór. műsor, 2009)
Budapest, nőváros (magyar tévéf., 2008)
Szalon - Vendégségben Zoób Katinál   (magyar ism. sor., 2006)
Jóban Rosszban (magyar drámasorozat, 2005)
Magyar vándor (magyar vígj., 2004)
Mrozek: Mulatság (magyar színházi közv.)
Kikötő
Duna Mozi

*Yasmina Reza: Az öldöklés istene

*Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Átrium
  • Alain Reille
A mulatság

A mulatság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • B legény
A pecsenyehattyú és más mesék

A pecsenyehattyú és más mesék

Nemzeti Színház
  • Színész
A vihar

A vihar

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Ádám almái

Ádám almái

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Ádám almái

Ádám almái

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
AHOGY TETSZIK

AHOGY TETSZIK

Új Színház
  • Jakab, Sir Roland de Bois fia
Amadeus

Amadeus

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
AMADEUS

AMADEUS

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Rendező
AMADEUS

AMADEUS

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Amadeus - Orlai Produkció

Amadeus - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
Amadeus - színmű

Amadeus - színmű

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
Átváltozások

Átváltozások

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • De Flores
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező, dramaturg
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Rendező
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció

AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
Az utolsó pohár

Az utolsó pohár

Stúdió K Színház
  • Rendező
Beszélő Levelek - December

Beszélő Levelek - December

Műhely Produkció
  • Színész
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Csiky Gergely Színház
  • Díszlet
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Rendező
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Díszlet
Családi Játszmák

Családi Játszmák

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • ADAM negyvenes
Családi játszmák

Családi játszmák

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Adam negyvenes
Családi játszmák

Családi játszmák

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Színész
CSALÁDI JÁTSZMÁK

CSALÁDI JÁTSZMÁK

Vörösmarty Színház
  • Adam negyvenes
ÉDENTŐL KELETRE

ÉDENTŐL KELETRE

Új Színház
  • Will Hamilton, a fia
ÉDENTŐL KELETRE

ÉDENTŐL KELETRE

Új Színház
  • Will Hamilton, a fia
Egy fiú Boszniából - Találkozások program

Egy fiú Boszniából - Találkozások program

Bethlen Téri Színház
  • Mentor rendező
Finito

Finito

Csiky Gergely Színház
  • Pál, médiaszemélyiség
Finito

Finito

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pál, médiaszemélyiség
Hát hogy szeret maga engem?

Hát hogy szeret maga engem?

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Krúdy
Hát hogy szeret maga engem?

Hát hogy szeret maga engem?

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Krúdy
Hebehurgya hölgyek

Hebehurgya hölgyek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Odoardo lovag
Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Odoardo lovag
Heltai Jenő: Naftalin

Heltai Jenő: Naftalin

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Dr. Szakolczay Bálint
HétFü: Tatabányai Jászai Mari Színház-Szkéné Színház: W. Shakespeare: Macbeth

HétFü: Tatabányai Jászai Mari Színház-Szkéné Színház: W. Shakespeare: Macbeth

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Csiky Gergely Színház
  • Rendező
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Weöres Sándor Színház
  • Szövegkönyv
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rendező
J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező, dramaturg
Jadviga párnája

Jadviga párnája

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Miki/Gyurkovics kapitány/Kurilla
Jadviga párnája

Jadviga párnája

Vörösmarty Színház
  • Miki, Gyurkovics kapitány, Kurilla, Negyedik férfi
Jadviga párnája

Jadviga párnája

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Miki (Ondris barátja), Gyurkovics kapitány, Kurilla (szt.-tiszt), negyedik férfi
Kalucsni

Kalucsni

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Karamazov testvérek

Karamazov testvérek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Karinthy - Kézdy emlékest

Karinthy - Kézdy emlékest

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Rendező
Képmutatók cselszövése

Képmutatók cselszövése

Csiky Gergely Színház
  • Díszlet
Koldusopera

Koldusopera

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tigris Brown
Kutyaharapás

Kutyaharapás

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Lángolj!

Lángolj!

KOMA 08 Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
László Miklós: Illatszertár

László Miklós: Illatszertár

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező, dramaturg
Május!

Május!

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rendező
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Mary Orr: Mindent Éváról - színmű két részben

Mary Orr: Mindent Éváról - színmű két részben

Kölcsey Központ
  • Színész
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező/Dramaturg
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

Új Színház
  • Roger Lillicap (Gerry)
Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Roger Lillicap (Garry)
Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében

Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Szegedi Nemzeti Színház
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Vörösmarty Színház
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • CLEMENT, rendező, Margo férje
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
MINDENT ÉVÁRÓL - Orlai Produkció

MINDENT ÉVÁRÓL - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda

Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Moliere: Tartuffe

Moliere: Tartuffe

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező, dramaturg
Móricz Zsigmond: Rokonok

Móricz Zsigmond: Rokonok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Mulatság

Mulatság

Csiky Gergely Színház
  • B legény
Mulatság

Mulatság

Veszprémi Petőfi Színház
  • B legény
Mulatság

Mulatság

Nemzeti Színház
  • B legény
Mulatság

Mulatság

Thália Színház
  • B legény
Mulatság

Mulatság

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • B legény
Mulatság

Mulatság

Thália Színház
  • B legény
Naftalin

Naftalin

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dr. Szakolczay Bálint
NEM BAJ, MAJD MEGÉRTEM

NEM BAJ, MAJD MEGÉRTEM

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Írta és rendezte
Nem baj, majd megértem

Nem baj, majd megértem

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Nem baj, majd megértem

Nem baj, majd megértem

Vaskakas Bábszínház
  • Bodor Johanna azonos című regénye alapján írta és rendezte
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Vaskakas Bábszínház
  • Lucio
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Jászai Mari Színház, Népház
  • Lucio
Pár-beszéd - zenével és irodalommal - Závada Pál és Szokolay D. Balázs, moderátor: Szikszai Rémusz

Pár-beszéd - zenével és irodalommal - Závada Pál és Szokolay D. Balázs, moderátor: Szikszai Rémusz

Rózsavölgyi Szalon
  • A beszélgetés moderátora
Parasztopera

Parasztopera

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Parasztopera Fesztivál Megnyitó - Koncert szimpóziummal

Parasztopera Fesztivál Megnyitó - Koncert szimpóziummal

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Egyéb
Paul Blake-Cole Porter: Római vakáció

Paul Blake-Cole Porter: Római vakáció

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Paul Blake: Római vakáció

Paul Blake: Római vakáció

Gyulai Várszínház
  • Színész
Paul Blake: Római Vakáció

Paul Blake: Római Vakáció

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Színész
PAUL BLAKE: RÓMAI VAKÁCIÓ - zenés játék Cole Porter dalaival két részben

PAUL BLAKE: RÓMAI VAKÁCIÓ - zenés játék Cole Porter dalaival két részben

Kölcsey Központ
  • Színész
Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
PETER SHAFFER: AMADEUS - színmű két részben Az Orlai Produkciós Iroda előadása

PETER SHAFFER: AMADEUS - színmű két részben Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Rendező
Radnóti Színház: A párnaember

Radnóti Színház: A párnaember

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Rejtő Jenő: Csontbrigád / Picaro Társulat

Rejtő Jenő: Csontbrigád / Picaro Társulat

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Sirone kapitány
Rendezés

Rendezés

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Római Vakáció

Római Vakáció

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Színész
Római vakáció

Római vakáció

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Római Vakáció

Római Vakáció

Kisfaludy Színház
  • Színész
Római vakáció

Római vakáció

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Római vakáció

Római vakáció

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Római Vakáció

Római Vakáció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Római vakáció

Római vakáció

Vörösmarty Színház
  • Színész
Római vakáció

Római vakáció

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Római Vakáció

Római Vakáció

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Római vakáció

Római vakáció

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Római vakáció - Orlai Produkció

Római vakáció - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező, Kurzusvezető tanár, Szövegkönyv
SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • ADAM negyvenes
Slawomir Mrozek: Mulatság / Ördögkatlan produkció vendégelőadása

Slawomir Mrozek: Mulatság / Ördögkatlan produkció vendégelőadása

Általános 2
  • B legény
Sorsjáték

Sorsjáték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Odoardo lovag
Spiró György: Az imposztor

Spiró György: Az imposztor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Dramaturg
Szabadtéri Nyár 2016 Amadeus

Szabadtéri Nyár 2016 Amadeus

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Székely Csaba: Bányavakság  - komikus targédia

Székely Csaba: Bányavakság - komikus targédia

Gyulai Várszínház
  • FLORIN – rendőr
Székely Csaba: Kutyaharapás

Székely Csaba: Kutyaharapás

Jászai Mari Színház, Népház
  • Dramaturg
Székely János: Caligula helytartója

Székely János: Caligula helytartója

Gyulai Várszínház
  • Díszlet
Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó

Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező, díszlet
SZEMLE+ / Jógyerekek képeskönyve – a tatabányai Jászai Mari Színház előadása

SZEMLE+ / Jógyerekek képeskönyve – a tatabányai Jászai Mari Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező, dramaturg
Szép Ernő egyfelvonásosok: Május! - A Bartók Kamaraszínház vendégjátéka

Szép Ernő egyfelvonásosok: Május! - A Bartók Kamaraszínház vendégjátéka

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
SZERELEM

SZERELEM

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Főkapitány
Szerelem

Szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Főkapitány
Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki

Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Zsolt
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: Parasztopera

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Tökéletlenek

Tökéletlenek

Centrál Színház
  • Rendező
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Odoardo lovag
Úri muri

Úri muri

Nemzeti Színház
  • Dobokai
Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt, vagy amit akartok

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Feste, tréfamester Oliviánál
Vőlegény

Vőlegény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
VSZF 2014. (Dunaújváros) Május!

VSZF 2014. (Dunaújváros) Május!

Thália Színház
  • Rendező
VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

Thália Színház
  • Rendező
VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

Thália Színház
  • Dramaturg
Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Pécsi Harmadik Színház
  • Alain Reille

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!