művész


Szász Zsolt
2

Szász Zsolt

Született: 1959

Dramaturg.

A Nemzeti Színház társulatának tagja.

A 2013-ban alapított Szcenáriumnak, a Nemzeti Színház művészeti folyóiratának felelős szerkesztője. Képzőművészként indult: tanulmányokat folytatott a debreceni Medgyessy Ferenc és a budapesti Dési Huber István képzőművészeti, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakán. Színházi pályafutását 1978-ban a Vojtina Bábszínházban…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Dramaturg.

A Nemzeti Színház társulatának tagja.

A 2013-ban alapított Szcenáriumnak, a Nemzeti Színház művészeti folyóiratának felelős szerkesztője. Képzőművészként indult: tanulmányokat folytatott a debreceni Medgyessy Ferenc és a budapesti Dési Huber István képzőművészeti, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakán. Színházi pályafutását 1978-ban a Vojtina Bábszínházban kezdte. Tömöry Márta bábos dramaturggal 1990-ben hozta létre a ma már a szellemi kulturális örökség részét képező Nemzetközi Betlehemes Találkozót, amely évről évre felvonultatja a Kárpát-medence még élő szakrális-dramatikus szokáshagyományát. 1993-tól 2012-ig a Nyírbátori Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál művészeti vezetője volt. Az általa alapított színházi formációkkal (Proli-Hystrió, MéG Színház, Hattyúdal Színház) színészként, bábosként és rendezőként számos hazai és külföldi elismerésben részesült. Bábos munkásságáért 2007-ben Blattner-díjat kapott. A Vidnyánszky Attila vezette debreceni Csokonai Színházban két előadást rendezett: Talizmán, 2008; Csongor és Tünde, 2010). A Nemzeti Színházban mint dramaturg öt előadás létrehozásában vett részt: Vitéz lélek, 2013; János vitéz, 2014; Csíksomlyói passió 2017, Bánk bán, 2017, Egri csillagok, 2018. Szerkesztő társával, Pálfi Ágnessel rendszeresen publikál az MMA elméleti folyóiratában, a Magyar Művészetben.

Munkái a Nemzeti Színházban:
EGRI CSILLAGOK (2018) - Dramaturg
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ (2017) - Dramaturg
Bánk bán (2017) - Dramaturg (2016-2022)
A szarvassá változott fiú (Harmadik olvasat) (2016) - Dramaturg (2016-2018)
JÁNOS VITÉZ (2014) - Dramaturg
VITÉZ LÉLEK (2013) - Dramaturg
A szarvassá változott fiú (2013) - Dramaturg (2013-2016)
Bánk bán (2002) - Dramaturg (2002-2004)

Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Dramaturg
Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Dramaturg
Sík Sándor: István király

Sík Sándor: István király

Gyulai Várszínház
  • Dramaturg
Szarvassá változott fiú

Szarvassá változott fiú

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Vitéz lélek

Vitéz lélek

Nemzeti Színház
  • Egyéb
Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Győri Nemzeti Színház
  • Dramaturg

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!