művész


Sodró Eliza
3

Sodró Eliza

Született: 1990. december 17. (Budapest)

Színésznő

Gyermekkorát Pilisvörösváron töltötte, német nemzetiségi általános iskolába járt. Hét évig tanult hegedülni. 2005-2009 között a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt, drámatagozaton. Az érettségi után egy évet Berlinben élt.
2010-2015 között a Kaposvári Egyetem színművész hallgatója volt, Réthly Attila osztályában. Egyetemi gyakorlatát a szombathelyi Weöres…

 Tovább

Aktuális programok


451 Fahrenheit

Radnóti Miklós Színház

Ray Bradbury 1953-as disztópiája a Radnóti Színházban a jelenünket továbbgondolva keresi életünkben és világunkban a kátyúba be- és az…

Antigoné

Radnóti Miklós Színház

Poros nagyvárosban, háború után. Egy lány nem hallgat, nem nyugszik, nem törik meg. Egy király a városát félti, démonok…

Álom luxuskivitelben

Radnóti Miklós Színház

A fülledt-züllött New Yorkban a szerencséjét és önmagát kereső naivan bájos, dörzsölt és varázslatos lány, aki maga a féktelen…

A Dohány utcai seriff

Örkény István Színház

AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.

10

Radnóti Miklós Színház

Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok…

A párnaember

Radnóti Miklós Színház

Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER Fordította: Merényi Anna Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Futótűz

Radnóti Miklós Színház

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban,…

Színésznő

Gyermekkorát Pilisvörösváron töltötte, német nemzetiségi általános iskolába járt. Hét évig tanult hegedülni. 2005-2009 között a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt, drámatagozaton. Az érettségi után egy évet Berlinben élt.
2010-2015 között a Kaposvári Egyetem színművész hallgatója volt, Réthly Attila osztályában. Egyetemi gyakorlatát a szombathelyi Weöres Sándor Színházban töltötte, melynek tagja lett a 2015-2016-os évadra. 2016-tól a Radnóti Színház tagja.

Díjak::
POSZT 2017. | A legjobb 30 év alatti színésznő (A falu rossza)
Színikritikusok Díja 2018 | Legígéretesebb pályakezdő (Korodi Jankával megosztva)
POSZT 2019. | A színészzsűri különdíja a legjobb női alakításért (Székely Csaba: 10)
Magyar Filmdíj 2020. | legjobb női főszereplő (Deák Kristóf: Foglyok)

Fontosabb színházi szerepei:
Branden Jacobs-Jenkins: Gloria – Kendra |Jenna
Dale Wassermann (Ken Kesey regénye alapján): Kakukkfészek – Pilbow nővér
Martin McDonagh: A párnaember – kislány (szerepátvétel – 2019. február 8-tól)
Székely Csaba: 10 – szereplő
Závada Pál regényét színpadra alkalmazta Mohácsi István és Mohácsi János: Egy piaci nap – szereplő
Szövegséták Esterházyval – szereplő
John Kander – Fred Ebb – Bobb Fosse: Chicago – Roxie Hart (Átrium)
Shakespeare: III. Richárd – szereplő
színArany – szereplő
Dosztojevszkij: A játékos – Polina
Shakespeare: Téli rege – Perdita, Leontes és Hermione lánya
Wajdi Mouawad: Futótűz – Antoine | Katona 2.
Michael Ende – Kárpáti Péter: Ofélia árnyszínháza – Eliza (Radnóti Színház, 2016.)
Csiky Gergely után Mohácsi István – Mohácsi János: Buborékok – Aranka (szerepátvétel)
Bulgakov Vecsei átiratban: Iván, a rettenet – Olga Nyaleszkaja logopédusz / cárné (Radnóti Színház, 2016.)
Goldoni: Terecske – Gasparina (Kőszegi Várszínház, 2016.)
Tóth Ede: A falu rossza – Bátki Tercsi (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2016.)
Robert Thomas: Nyolc nő – Catherine (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2016.)
Hugo: A király mulat – Blanka (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2015.)
Presser – Sztevanovity Dusán – Horváth P: A padlás – Süni (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2015.)
Shakespeare: Hamlet – Ophelia (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2015.)
Az a skót darab – Hecate (Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 2015.)
Wedekind: projekt_LULU – Lulu (Manna Produkció, 2015.)
Shakespeare: Lear király – Cordelia (Radnóti Színház, 2015.)
Kipling – Dés – Geszti – Békés: A dzsungel könyve – Túna (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2014.)
Eugène Labiche: Olasz szalmakalap – Heléne (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2014.)
Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka – Zita (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2014.)
Czukor Balázs – Khaled-Abdo Szaida: Cudar világ – Rolla (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2014.)
Weöres Sándor: Szent György és a Sárkány – Isbel hercegnő (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2013.)
Stephen Sondheim: Félúton a Fórum felé – Philia (Szombathelyi Weöres Sándor Színház 2013.)
Shakespeare – Benkó Bence – Fábián Péter: Viharok – Miranda (k2 társulat, 2013.)
John Kander – Fred Ebb: Cabaret (avagy az elveszettek) – Sally Bowles (Kaposvári Egyetem 2013.)
Móra Ferenc-Fábri Zoltán-Deres Péter: Hannibál tanár úr – Kati (Kaposvári Csiky Gergely Színház, 2013.)
A.P. Csehov: Sirály – A. Csehov árnyékában – Nyina (Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, 2013.)
F. Kafka – Bodó Viktor – Vinnai András – Benkó Bence – Fábián Péter: Morgenstern halála –Olga, Pepi, Mici, Giza, Kicsi nő (k2 társulat, 2012.)
Benkó Bence – Fábián Péter: Azt a csöndet nem tudjuk eljátszani – Krateyl Leila (k2 társulat 2012.)
Euripidész – Benkó Bence – Fábián Péter: Volt egyszer egy Helené – Kar (Kaposvári Csiky Gergely Színház 2012.)

Filmszerepei:
Toxikoma (2020) - Lili
Foglyok (2019) - Sára
Lepkelány (2019)
Tóth János (2018–2019) - Szilvi
Egynyári kaland (2017) - Katarina
Két szék között (2015)
Az ajtó (2012)
Kócos (2007)
Rokonok (2006) - Julis
Vadkörték – A tihanyi kincsvadászat (2003)

"Auschwitz működik"

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Átrium
  • Roxie Hart
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Átrium
  • Roxie Hart
A falu rossza

A falu rossza

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Bátki Tercsi, árva, Feledi gyámsága alatt
A padlás

A padlás

Weöres Sándor Színház
  • Süni
A padlás.

A padlás.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • SÜNI, fiatal lány, aki hegedülni tanul
A szerelmesek házai

A szerelmesek házai

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • BLANCHE, A LÁNYA
A szerelmesek házai

A szerelmesek házai

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • BLANCHE, A LÁNYA
Buborékok

Buborékok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Aranka, a leányuk
Csapodárok

Csapodárok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Betia
Don Carlos

Don Carlos

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • EBOLI HERCEGNŐ
Egy piaci nap

Egy piaci nap

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Szereplő
Félúton a Fórum felé

Félúton a Fórum felé

Weöres Sándor Színház
  • PHILIA, szűz
Gloria

Gloria

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Kendra/Jenna
Hamlet

Hamlet

Weöres Sándor Színház
  • Ophelia
Hamlet

Hamlet

Weöres Sándor Színház
  • Ophelia
Hannibál tanár úr

Hannibál tanár úr

Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
  • KATI, Nyúl lánya
III. Richárd

III. Richárd

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Iván, a rettenet

Iván, a rettenet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Olga Nyaleszkaja logopédusz / cárné
John Kander és Fred Ebb: Kabaré - a Kaposvári Egyetem színészhallgatóinak zenés előadása

John Kander és Fred Ebb: Kabaré - a Kaposvári Egyetem színészhallgatóinak zenés előadása

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Sally Bowles / Helga
K2 Színház:

K2 Színház: "...volt egyszer egy Helené" (Titánium)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • KAR
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Pilbow nővér
Két szék között

Két szék között

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Micheline
Lear király

Lear király

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • CORDELIA, Lear legkisebb lánya
Lucy Prebble: Mellékhatás - Tóth Ildikó, Lengyel Ferenc, Sodró Eliza, Porogi Ádám

Lucy Prebble: Mellékhatás - Tóth Ildikó, Lengyel Ferenc, Sodró Eliza, Porogi Ádám

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Mágnás Miska (

Mágnás Miska ("cudar világ")

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rolla, a leányuk
Moliere - the passion

Moliere - the passion

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • CÉLIMÉNE
Morgan Lloyd Malcolm: Darázs

Morgan Lloyd Malcolm: Darázs

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Színész
Nem fizetek!

Nem fizetek!

Weöres Sándor Színház
  • Margherita, szobalány
Nyolc nő

Nyolc nő

Weöres Sándor Színház
  • Catherie, Susanne húga
Ofélia árnyszínháza

Ofélia árnyszínháza

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • OFÉLIA ÁRNYÉKA
Olasz szalmakalap

Olasz szalmakalap

Weöres Sándor Színház
  • HÉLÈNE
Parasztopera

Parasztopera

Weöres Sándor Színház
  • Menyasszony
Parasztopera

Parasztopera

Weöres Sándor Színház
  • Menyasszony
PROJEKT_LULU*- MANNA - MASZK -II.TITÁNium Színházi Szemle Jurányi- díjasa

PROJEKT_LULU*- MANNA - MASZK -II.TITÁNium Színházi Szemle Jurányi- díjasa

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Lulu
Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok

Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • A nő
Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok (HELYSZÍN: Tranzit Art Café)

Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok (HELYSZÍN: Tranzit Art Café)

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • A nő
Sirály

Sirály

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Nyina
Szent György és a Sárkány

Szent György és a Sárkány

Weöres Sándor Színház
  • ISBEL hercegnő, Lauro féltestvére
színArany

színArany

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Szombathelyi Weöres Sándor Színház: Parasztopera

Szombathelyi Weöres Sándor Színház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Menyasszony
Szövegséták Esterházyval

Szövegséták Esterházyval

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Téli rege

Téli rege

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • PERDITA, LEONTES ÉS HERMIONE LEÁNYA
Vad nyomozók

Vad nyomozók

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • MARÍA FONT/LEVÉLTÁROSNŐ/TANÍTÓNŐ/EDITH
Zűrzavaros éjszaka

Zűrzavaros éjszaka

Weöres Sándor Színház
  • Zita

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!