művész


Patkó Béla (Kiki)
2

Patkó Béla (Kiki)

Született: 1957. július 19.

Énekes.

Budapesten született 1957. július 19-én. Autószerelőnek tanult, de hamar rájött, hogy a zene az, ami igazán érdekli. Egy helyi amatőr együttes után bekerült az Óceán zenekarba, akikkel 1981-ben elindultak a Táncdalfesztiválon „Kuka blues” című dalukkal, ami egy Hobó paródia volt, azonban nem arattak túl nagy sikert.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekes.

Budapesten született 1957. július 19-én. Autószerelőnek tanult, de hamar rájött, hogy a zene az, ami igazán érdekli. Egy helyi amatőr együttes után bekerült az Óceán zenekarba, akikkel 1981-ben elindultak a Táncdalfesztiválon „Kuka blues” című dalukkal, ami egy Hobó paródia volt, azonban nem arattak túl nagy sikert. Ezután rövid időre a Nino együttes következett, majd 1983 végén bekerült az Első Emelet együttesbe, amely meghozta számára az országos ismertséget. Éveken keresztül nyerték el a Pop-meccs gálán a különböző kategóriák díjait, szakmait is, de elsősorban a közönség szavazatai alapján. A zenekar hivatalosan soha nem oszlott fel, de 1992-től nem zenéltek aktívan. Azután Kiki részt vett a Filmslágerek magyarul nevű produkcióban, ahol több duettet is énekelt Zoltán Erikával. Nagy sikerrel adták elő a jól ismert Grease c. film slágereit. Ezt követően szólólemeze jelent meg. Az Éretlenek c. filmsorozat főcímdalát is ő énekelte, ami ugyancsak sláger lett. Majd barátjával, Várkonyi Attilával megalakították a „Csütörtök 12” nevű zenekart és bejárták az ország szinte összes diszkóját. 1997 és 2003 a nagy visszatérés évei voltak az Első Emelettel. Sikeres koncertekkel bizonyították, hogy a közönség nem felejtette el őket. Közben éveken keresztül a Juventus rádiónál műsort vezetett, amelynek ő volt a szerkesztője is. A zene mellett életének másik fontos meghatározó eleme a sport. Focizik, jégkorongozik és újabban úszással tartja karban magát. 2007. június 18-án a Művészetek Palotájában volt egy zenés-beszélgetős estje, ahol egész pályafutását, sőt a privát életét is nyomon követhették a jelenlévők számos vendég, fotó és videóbejátszás segítségével. A műsor végén ismét összeállt a legendás Első Emelet.

Együttesei:
Jeep
Nino
Óceán
Első Emelet
Csütörtök 12

Lemezei:
Szóló lemezek:

Boldog karácsonyt! (1994)
Szerelem-sztrájk (1995)
Szerelem-sztrájk (2008)

Első Emelet (együttes):

I. (1984)
II. (1985)
III. (1986)
IV. (1987)
Naplemez (1988)
Vadkelet (1989)
Kis generáció (1990)
Megyek a szívem után (2010)

Közreműködik:

Mindannyian mások vagyunk (válogatás) (1994)
Best of Kisberkes (válogatás) (1997)
Sztárcsengő (válogatás) (1999)
Sláger slágerek 5. / Minden idők legnagyobb slágerei (válogatás) (2001)
Gyorsabban, magasabbra, erősebben (válogatás) (2004)
Nagy hazai házibuli lemez - Mix (válogatás) (2005)
A 80-as évek magyar slágerei karaoke DVD 2 (válogatás) (2006)
A nagy retromix album (válogatás) (2007)
Retro-Pop-Tarisznya B. Tóth Lászlóval (válogatás) (2007)
Juventus Summer Hits 2008 (válogatás) (2008)

Díjai:

Év énekese (1986) (Popmeccs gála)
Év énekese (1987) (Popmeccs gála)
Év énekese (1988) (Popmeccs gála)
Év énekese (1989) (Popmeccs gála)
ISM különdíj (2000)

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Kiki, az emlékező
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
  • Kiki, az emlékező
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Kiki, az emlékező
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • KIKI, AZ EMLÉKEZŐ
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
  • Színész
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Szarvasi Vízi Színház
  • Kiki, az emlékező
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Kiki, az emlékező
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Kiki, az emlékező
Csakazértis szerelem!

Csakazértis szerelem!

Turay Ida Színház
  • Színész
HANGOKBA ZÁRVA - Patkó Béla KIKI

HANGOKBA ZÁRVA - Patkó Béla KIKI

Turay Ida Színház
  • Zene
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
  • Béla
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
  • Béla
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
  • Béla
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
  • Színész
IKREK ELŐNYBEN!

IKREK ELŐNYBEN!

Békéscsabai Jókai Színház
  • Béla
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Kiki, az emlékező
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Hagymaház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!