művész


László  Zsolt
5

László Zsolt

Született: 1965. október 31. (Miskolc)

Színművész

1989-ben végezte el a főiskolát, ezt követően a Radnóti Miklós Színház szerződtette. 1994-ben, Székely Gábor inspirációjára az Új Színház alapító tagja, 1998-tól szabadúszó volt. 2002-ben elfogadta Schwajda György invitálását a Nemzeti Színházhoz, 2013–2016 között pedig a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt Szikora János vezetése alatt. 2016-ban…

 Tovább

Aktuális programok


3tél

Radnóti Miklós Színház

A 2023|2024-es évad egy magyarországi bemutatóval indul, Tena Štivičić kortárs horvát drámaírónő 3tél című díjnyertes darabjával Alföldi Róbert rendezésében.

10

Radnóti Miklós Színház

Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok…

Oidipusz

Radnóti Miklós Színház

Robert Icke: Oidipusz Fordította: Upor László

A vége

Radnóti Miklós Színház

A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró,…

Futótűz

Radnóti Miklós Színház

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban,…

Színművész

1989-ben végezte el a főiskolát, ezt követően a Radnóti Miklós Színház szerződtette. 1994-ben, Székely Gábor inspirációjára az Új Színház alapító tagja, 1998-tól szabadúszó volt. 2002-ben elfogadta Schwajda György invitálását a Nemzeti Színházhoz, 2013–2016 között pedig a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt Szikora János vezetése alatt. 2016-ban újra visszatért Pestre és a Radnóti Színházhoz szerződött, Kováts Adél, „mint nő, mint szenzitív személyiség” miatt.

Díjak:
Hecuba-díj (1995)
Jászai Mari-díj (1995)
Greguss-díj (1999)
Gábor Miklós-díj (2000)
Pécsi Országos Színházi Találkozó – Legjobb férfi főszereplő díj[m 5] (2002)
Súgó Csiga díj (2003)
Színikritikusok Díja – A Fővárosi Önkormányzat Különdíja (az Oidipuszért, 2006)
Farkas–Ratkó-díj (2009)
A 42. Magyar Filmszemle – A legjobb férfi színész díja (A halálba táncoltatott leány című filmben nyújtott alakításáért, 2011)
Arany Medál-díj – Az év hazai színésze (2014)
Aranyalma díj (Fejér Megyei Hírlap) – 2014. év színésze (2015)
Legjobb férfi főszereplő – Pécsi Országos Színházi Találkozó (Lear király, Radnóti Miklós Színház, 2016)
Színikitikusok Díja 2018 | Legjobb férfi mellékszereplő (III. Richárd, Radnóti Színház, 2018)
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2024)

Fontosabb színházi szerepei:
Dale Wassermann (Ken Kesey regénye alapján): Kakukkfészek – Billy Bibbit
Harold Pinter: A gondnok – Aston
Székely Csaba: 10 – szereplő
Shakespeare: III. Richárd – szereplő
Závada Pál regényét színpadra alkalmazta Mohácsi István és Mohácsi János: Egy piaci nap – szereplő
Anders Thomas Jensen: Ádám almái – Ivan
Shakespeare: Téli rege – Camillo, szicíliai nemesúr
Eric Assous: Mesterhármas (Rózsavölgyi Szalon, 2017.)
Wajdi Mouawad: Futótűz – Hermile Lebel
Bulgakov Vecsei-átiratban: Iván, a rettenet – Iván Vasziljevics, házmester (Radnóti Miklós Színház, 2016.)
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére – Bromden törzsfőnök (Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2016.)
Shakespeare: A velencei kalmár – Shylock (Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2016.)
Shakespeare: Lear király – Lear (Radnóti Miklós Színház, 2015.)
Shakespeare: Hamlet – Hamlet (Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2015.)
Csehov: Sirály – Dorn (Kultúrbrigád Produkció, Átrium Film-Színház, 2015.)
Dosztojevszkij: A félkegyelmű – Rogozsin (Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2014.)
David Pownall: Mesterkurzus – Sosztakovics (Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2014.)
Bulgakov: A Mester és Margarita – Woland (Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2014.)
Shakespeare: Julius Caesar – Marcus Brutus (Vígszínház, 2014.)
Csehov: Platonov – Apátlanul – Platonov (Radnóti Miklós Színház, 2014.)
Büchner: Danton halála – Robespierre (Vígszínház, 2013.)
Robert James Waller: A szív hídjai (Orlai Produkciós Iroda, 2013.)
Székely Csaba: Bányavirág – Iván (Nemzeti Színház, 2013.)
Klaus Mann: Mephisto – A Tábornagy (Nemzeti Színház, 2013.)
Shakespeare: Hamlet – Színész, szellem (Nemzeti Színház, 2012.)
John Osborne: Hazafit nekünk! – Alfred Redl (Nemzeti Színház, 2012.)
Tony Kushner: Angyalok Amerikában – Louis (Nemzeti Színház, 2012.)
Szirmai – Gábor – Bakonyi: Mágnás Miska – Técsei Tixi gróf (Szegedi Szabadtéri Játékok, 2012.)
Madách Imre: Az ember tragédiája – Lucifer (Nemzeti Színház, 2011.)
Mohácsi – Mohácsi – Kovács: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (Nemzeti Színház, 2011.)
Inferno – előadó (Szegedi Kortárs Balett, 2011.)
G.B. Shaw: Szent Johanna – Jean Lemaitre, domonkos rendi szerzetes, inkvizítor (Nemzeti Színház, 2011.)
Shakespeare: Troilus és Cressida – Pandarus (Gyulai Várszínház, 2011.)
Móricz Zsigmond: Úri muri – Szakhmáry Zoltán (Nemzeti Színház, 2010.)
Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege – Jeremiás (Nemzeti Színház, 2010.)
Webster: Amalfi hercegnő – Ferdinánd (Nemzeti Színház, 2009.)
Botho Strauß: A park – Oberon (Nemzeti Színház, 2009.)
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen – Martin (Spinoza Ház, 2008.)
Rejtő Jenő – Darvas Benedek – Hamvai Kornél – Varró Dániel: Vesztegzár a Grand Hotelben – Elder felügyelő (Nemzeti Színház, 2008.)
Euripidész: Oresztész – Püladész (Nemzeti Színház, 2008.)
Shakespeare: Lear király – Edgar (Nemzeti Színház, 2007.)
Dosztojevszkij – Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János: Ördögök (Nemzeti Színház, 2007.)
Homérosz: Odüsszeusz – Odüsszeusz (Budapest Bábszínház, 2007.)
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét – Vasöntő (Nemzeti Színház, 2006.)
Molière: Tartuffe – Tartuffe (Nemzeti Színház, 2006.)
Szophoklész: Oidipusz – Oidipusz (Nemzeti Színház, 2006.)
Bulgakov: A Mester és Margarita – Mester (Nemzeti Színház, 2005.)
Füst Milán: Boldogtalanok – Húber Vilmos, papi nyomdász (Nemzeti Színház, 2005.)
Heinrich von Kleist: Pentheszileia – Akhilleusz (Nemzeti Színház, 2004.)
Shakespeare: III. Richárd – Buckhingham herceg (Nemzeti Színház, 2004.)
Háy János: Senák – Rák Jani (Nemzeti Színház, 2004.)
Arthur Miller: Az ügynök halála – Biff (Thália Színház, 2004.)
Karinthy Frigyes: Holnap reggel – Ember Sándor, mérnök (Nemzeti Színház, 2003.)
Fosse: Őszi álom – Férfi (Katona József Színház, 2002.)
Shakespeare: Falstaff – IV. Henrik (Percy; Colevile) (Gyulai Várszínház, 2002.)
Katona József: Bánk bán – Bánk bán (Nemzeti Színház, 2002.)
Shakespeare: Macbeth – Macbeth (Budapesti Kamaraszínház, 2001.)
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés a rácsok mögött – Zsoltár-Porfirij (Budapesti Kamaraszínház, 2001.)
Kane: Megtisztulva – Rod (Trafó, 2001.)
Csiky Gergely: Ingyenélők – Zátonyi Bence (Új Színház, 2000.)
Beaumarchais: Figaro házassága – Almaviva gróf (Budapesti Kamaraszínház, 2000.)
Shakespeare: Falstaff – Harry; V. Henrik (Szegedi Nemzeti Színház, 1999.)
Csehov: Cseresznyéskert – Lopahin (Új Színház, 1999.)
Tennessee Williams: A vágy villamosa – Stanley Kowalski (Budapesti Kamaraszínház, 1999.)
Molière: George Dandin avagy a megcsúfolt férj – Clitandre (Szentendrei Teátrum, 1998.)
Shakespeare: A velencei kalmár – Antonio (Budapesti Kamaraszínház, 1998.)
Friedrich Schiller: Haramiák-Banditák – Moor Ferenc (Budapesti Kamaraszínház, 1998.)
Molnár Ferenc: Üvegcipő – Császár Pál (Új Színház, 1997.)
Arthur Miller: Az ügynök halála “Fejének belseje” (Szegedi Nemzeti Színház, 1997.)
Shakespeare: Hamlet – Hamlet (Új Színház, 1996.)
Heinrich von Kleist: Homburg hercege – Homburg (Új Színház, 1995.)
Molière: Don Juan – Don Carlos (Új Színház, 1995.)
Dorst: Merlin avagy a puszta ország – Artus király (Új Színház, 1995.)
Csehov: Ivanov – Lvov, fiatal körorvos (Új Színház, 1995.)
Németh Ákos: Anita, avagy a szenvedély – Csik (Radnóti Miklós Színház, 1994.)
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde “Üdlak” – Tudós (Új Színház, 1994.)
Heinrich von Kleist: A Schroffenstein család avagy a Bosszú – Ottkar (Budapesti Kamaraszínház, 1994.)
Molière: A fösvény – Fecske (Radnóti Miklós Színház, 1993.)
Tábori György: Jubileum – Wumpf, sírásó (Radnóti Miklós Színház, 1993.)
Carl Sternheim: A bugyogó – Benjamin Mandelstam (Radnóti Miklós Színház, 1992.)
Goethe: Clavigo – Clavigo (Radnóti Miklós Színház, 1992.)
Marivaux: Állhatatlan szeretők – Herceg (Radnóti Miklós Színház, 1992.)
Strauss: Az idő és a szoba – Férfi, akinek nincsen meg az órája (Radnóti Miklós Színház, 1992.)
Molière: A képzelt beteg – Cléante (Radnóti Miklós Színház, 1991.)
Johan August Strindberg: Bertha és Axel – Axel (Radnóti Miklós Színház, 1991.)
Rainer Werner Fassbinder: A fehér méreg – Gottfried (Budapesti Kamaraszínház, 1991.)
Verne – Csepreghy – Ahlfors: Utazás a Föld körül nyolczvan nap alatt – Fogg Phileas (Radnóti Miklós Színház, 1990.)
Nagy András: Anna Karenina pályaudvar – Alekszej Vronszkij (Radnóti Miklós Színház, 1990.)
Alan Alexander Milne: Micimackó – Füles (Radnóti Miklós Színház, 1990.)
Zsolt Béla: Erzsébetváros – Gyula (Játékszín, 1990.)
Bíró Lajos: Hotel Imperial – Ulrszky (Radnóti Miklós Színház. 1989.)
Gosztonyi János: Kék angyal – Lohmann (Radnóti Miklós Színház, 1989.)
Kompolthy Zsigmond: Kísértet-csárdás – Hektor Viktor Dammer (Radnóti Miklós Színház, 1989.)
Fejes Endre-Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem – Fiú (Színház- és Filmművészeti Főiskola)
Mihail Sebastian: Névtelen csillag – Udrea (Színház- és Filmművészeti Főiskola)
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok – Bohóc (Színház- és Filmművészeti Főiskola)
Szép Ernő: Vőlegény – Lala (Színház- és Filmművészeti Főiskola)

Film:
A legényanya (1988)
Esti Kornél csodálatos utazása (1994)
Szamba (1995)
A szökés (1997)
Gyilkos kedv (1997)
A napfény íze (Sunshine) (1999)
Chacho Rom – Az igazi cigány (1999)
El Nino – A kisded (2000)
II. Olivér (2001)
Kontroll (2003)
Állítsátok meg Terézanyut! (2004)
A Herceg haladéka (2006)
Rokonok (2005)
Ég veled! (2005)
Sorstalanság (2005)
Budakeszi srácok (2006)
De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006)
Boszporusz felett a híd (2007)
Ópium – Egy elmebeteg nő naplója (2007)
Kaméleon (2008)
Presszó (2008)
A hetedik kör (2009)
Kút (2016)
A tökéletes gyilkos (2017)
Valami Amerika 3. (2018)
Most van most (2019)

Televízió:
Gaudiopolis (1988)
Angyalbőrben (1988)
Kisváros (1993–2001)
Kis Romulusz (bűnügyi tévéfilmsorozat, 6/4. rész; 1994.) - Gróf László gyakornok[2]
Nyugat 100 (Irodalmi összeállítás – 2008)
Tűzvonalban (2007–2010)
Ármány és szerelem Anno 1951 (2011)
Utolsó órák (2014)
Jófiúk (2019)

*Anton Pavlovics Csehov: Sirály

*Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Kultúrbrigád
  • Dorn, Jevgenyij Szergejevics, orvos
10 ÉVES A HARMADIK FIGYELMEZTETÉS! Gála koncert

10 ÉVES A HARMADIK FIGYELMEZTETÉS! Gála koncert

Magyar Színház
  • Színész
3 TÉL

3 TÉL

Csiky Gergely Színház
  • Vlado Kos, Alisa és Lucija apja
451 Fahrenheit

451 Fahrenheit

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • BEATTY
A félkegyelmű 1

A félkegyelmű 1

Vörösmarty Színház
  • Rogozsin
A félkegyelmű 2

A félkegyelmű 2

Vörösmarty Színház
  • Rogozsin
A félkegyelmű 3

A félkegyelmű 3

Vörösmarty Színház
  • Rogozsin
A félkegyelmű 4

A félkegyelmű 4

Vörösmarty Színház
  • Rogozsin
A félkegyelmű 5

A félkegyelmű 5

Vörösmarty Színház
  • Rogozsin
A félkegyelmű 6

A félkegyelmű 6

Vörösmarty Színház
  • Rogozsin
A gondnok

A gondnok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Aston
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
  • Woland
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Nemzeti Színház zRt.
  • Mester
A park

A park

Nemzeti Színház zRt.
  • Oberon
A park

A park

Nemzeti Színház
  • Oberon
A szerelmesek házai

A szerelmesek házai

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • SARTORIUS
A szerelmesek házai

A szerelmesek házai

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • SARTORIUS
A SZÍV HÍDJAI

A SZÍV HÍDJAI

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Szegedi Nemzeti Színház
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Vörösmarty Színház
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Egyéb
A szív hídjai

A szív hídjai

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Belvárosi Színház
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Színész
A szív hídjai

A szív hídjai

Hankó István Művészeti Központ
  • Színész
A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása

A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
A szív hídjai - Orlai Produkció

A szív hídjai - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
A szív hídjai - Orlai Produkció

A szív hídjai - Orlai Produkció

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A szív hídjai - Orlai Produkció

A szív hídjai - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Ádám almái

Ádám almái

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • IVAN
Ádám almái

Ádám almái

Móricz Zsigmond Színház
  • Ivan
Angyalok Amerikában

Angyalok Amerikában

Nemzeti Színház
  • Angyalok kara
Az ördög szekrénye

Az ördög szekrénye

Nemzeti Színház
  • Játssza
Az orvos / a Kultúrbrigád előadása

Az orvos / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Ruth
BÁNYAVIRÁG

BÁNYAVIRÁG

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Iván
Bányavirág

Bányavirág

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Iván
Bányavirág

Bányavirág

Nemzeti Színház
  • Iván
Bányavirág

Bányavirág

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Iván
Csehov: Sirály

Csehov: Sirály

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Dorn, Jevgenyij Szergejevics, orvos
Csehov: Sirály

Csehov: Sirály

Gyulai Várszínház
  • Dorn, Jevgenyij Szergejevics, orvos
Danton halála

Danton halála

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Robespierre
David Pownall: Mesterkurzus

David Pownall: Mesterkurzus

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Sosztakovics
Don Carlos

Don Carlos

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • II. FÜLÖP, SPANYOL KIRÁLY
Egy piaci nap

Egy piaci nap

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Szereplő
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Nemzeti Színház
  • Színész
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Eric Assous: Mesterhármas - Bozó Andrea, László Zsolt, Kocsis Gergely

Eric Assous: Mesterhármas - Bozó Andrea, László Zsolt, Kocsis Gergely

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Gina

Gina

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Boros Attila, a férje
Hamlet

Hamlet

Nemzeti Színház
  • Színész, Szellem
Hamlet

Hamlet

Vörösmarty Színház
  • Hamlet
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hamlet
Harmadik figyelmeztetés

Harmadik figyelmeztetés

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Egyéb
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Nemzeti Színház
  • Alfred Redl
III. Richárd

III. Richárd

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Iván, a rettenet

Iván, a rettenet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Iván Vasziljevics házmester / cár
Julius Caesar

Julius Caesar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Brutus
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Billy Bibbitt
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Vörösmarty Színház
  • Bromden törzsfőnök
Kályha Kati

Kályha Kati

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • CZÁR FERENC, koporsóárus
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen

Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen

Spinoza Színház
  • Színész
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger

Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Színész
Lear király

Lear király

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • LEAR, Britannia királya
Mephisto

Mephisto

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Németország katonai miniszterelnöke, a Tábornagy
MESTERHÁRMAS - Rózsavölgyi Szalon

MESTERHÁRMAS - Rózsavölgyi Szalon

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Mesterkurzus

Mesterkurzus

Vörösmarty Színház
  • Sosztakovics
Mesterkurzus

Mesterkurzus

Vörösmarty Színház
  • Sosztakovics
Mesterkurzus 3

Mesterkurzus 3

Vörösmarty Színház
  • Sosztakovics
Mi történt Vegasban

Mi történt Vegasban

Centrál Színház
  • John D'Agata
Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)

Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Odüsszeusz

Odüsszeusz

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Odüsszeusz
Oidipusz

Oidipusz

Nemzeti Színház
  • Oidipusz
Oidipusz

Oidipusz

Nemzeti Színház zRt.
  • Oidipusz
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház zRt.
  • Püladész
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház
  • Püladész
PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.

PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.

Danubia Zenekar
  • Dovre, a Görbe, a hang, Memnon, a Gomböntő
Pilátus

Pilátus

Spinoza Színház
  • Konzultáns
Pilinszky János: Urbi et orbi • Síremlék

Pilinszky János: Urbi et orbi • Síremlék

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Platonov Apátlanul

Platonov Apátlanul

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV, falusi tanító
R.J.Waller: A szív hídjai

R.J.Waller: A szív hídjai

Veres 1 Színház
  • Színész
R.J.Waller: A szív hídjai

R.J.Waller: A szív hídjai

Veres 1 Színház
  • Színész
Robert James Waller - Radnai Annamária: A szív hídjai

Robert James Waller - Radnai Annamária: A szív hídjai

Általános
  • Színész
Robert James Waller: A szív hídjai

Robert James Waller: A szív hídjai

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Színész
Robert James Waller: A szív hídjai

Robert James Waller: A szív hídjai

Gyulai Várszínház
  • Színész
Robert James Walter: A szív hídjai

Robert James Walter: A szív hídjai

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Székely Csaba: Bányavirág című prózai előadás

Székely Csaba: Bányavirág című prózai előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Iván
Szent Johanna

Szent Johanna

Nemzeti Színház
  • Jean Lemaitre, domonkos rendi szerzetes, az inkvizítor
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Técsey Pixi gróf
Tartuffe

Tartuffe

Nemzeti Színház zRt.
  • Tartuffe
Tartuffe

Tartuffe

Nemzeti Színház
  • Tartuffe
Téli rege

Téli rege

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • CAMILLO, SZICÍLIAI NEMESÚR
Tízparancsolat

Tízparancsolat

Nemzeti Színház
  • Színész
Úri muri

Úri muri

Nemzeti Színház
  • Szakhmáry Zoltán
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház zRt.
  • Elder felügyelő
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház
  • Elder felügyelő
W. Shakespeare: Troilus és Cressida

W. Shakespeare: Troilus és Cressida

Gyulai Várszínház
  • Színész
W. Shakespeare: Troilus és Cressida

W. Shakespeare: Troilus és Cressida

Gyulai Várszínház
  • Színész
W. Shakespeare: Troilus és Cressida

W. Shakespeare: Troilus és Cressida

Gyulai Várszínház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!