Színész, rendező, színházigazgató
A főiskola után (1988) először a Veszprémi Petőfi Színház színésze lett, majd a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szegődött (1989-1990).
1989-ben alapító tagja a Független Színpadnak, ahol 1993-ig játszott.
1993-tól újra a Veszprémi Petőfi Színház tagja lett,
1998-ban alapító tagja a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak.
A veszprémi színház megbízott igazgatói tisztségét is ellátta 2000 és 2005 között.
2005 után újra színészként dolgozott, majd szabadúszó művész lett.
2010-ben az Echo TV programigazgatója, szerkesztő-műsorvezetője.
2011. május 16-tól a Szentendrei Kulturális Központ Non-profit Kft. (Szentendrei Teátrum) ügyvezető igazgatója.
2013-tól vendégművész a Budapesti Operettszínházban.
2014-től a Színház és Film Intézet Nonprofit Kft. és a Színház- és Filmművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettese és tanára, majd tantestületi vezetője.
Színészi pályája mellett oktatással is foglalkozik. 1992-1993 között a Független Színpad stúdiójában volt beszédtanár, majd 1993-tól a Veszprémi Egyetemen oktatott retorikát és kommunikációt, óraadó tanárként. 1994-1996 között a Szárnypróba Stúdióban 7-12 éves gyerekek, 1996-1998 között a Pillanat Színház Csoportban 17 év feletti fiatalok számára tanított önismereti gyakorlatokat, kreativitás fejlesztést, drámapedagógiát. 2005-től a Pannon Egyetemen működő Egyetem TV tagjaival foglalkozott.
2005-ben álmodta meg és hívta életre a Versünnep Fesztivált. A fesztivál hátterét a Versünnep Alapítvány biztosítja. Az alapítványt Hittig Gusztáv hozat létre. Kolti Helga az alapítvány kuratóriumának elnöke.
2004-ben az ukrajnai Herszonban, egy nemzetközi színházi fesztiválon a legjobb női főszereplő díját nyerte el, Forgách András: Tercett című darabjában nyújtott alakításáért. 2007 januárjában a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.
2010. augusztus 28-án Veszprém Városért Arany Érdemrend elismerésben részesült a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar létrehozásáért.
2012. augusztus 31-én „A legjobb női mellékszereplő” díját nyerte el a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválján.
A Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.
Színházi szerepei:
Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő (Mrs. Martin)
William Shakespeare: A makrancos hölgy (Katalin)
Molière: A mizantróp (Arsinoé)
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás (Kölyök szellem, 330 éves)
Matei Vişniec: A pandamedvék története, amiként azt a szaxofonos... (A Nő)
Békeffy István: A régi nyár (Zsuzsi)
Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek
Sütő András: A szúzai menyegző (Szuzia, perzsa lány)
Molnár Ferenc: A testőr (A színésznő)
Tennessee Williams: A vágy villamosa (Stella Kowalski)
William Shakespeare: A windsori víg nők (Page-né)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Lujza Miller; Lady Milford)
Jókai Mór: Az arany ember (Tereza)
Madách Imre: Az ember tragédiája (Éva)
William Shakespeare: A makrancos hölgy, avagy hogyan szelídítsünk komisz nőt (Katalin, a makrancos)
Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Irma)
Kiss Anna: Basarózsák (Bába)
Huszka Jenő: Bob herceg (Viktória hercegnő)
Gyurkovics Tibor: Boldogháza (Bata Kata)
Thuróczy Katalin: Carletto (Zenetta, fogadósné)
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Mirigy)
Molière: Dandin György (Angélique)
Csemer Géza: Dankó Pista (Fratla Vilma)
Shalom An-Ski: Dybuk (Gitel)
Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból (Gabriella)
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Grófné)
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Mása; Natalja Ivanovna)
William Shakespeare: Hazatérés Dániába (Gertrud)
Sík Sándor: István király (Ilona)
Friedrich Dürrenmatt: János király (Angouleme Izabella)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Annie)
Fejes Endre-Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem (Édes; Krisz; Nő)
Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt (Doris)
Szörényi Levente-Bródy János: Kőműves Kelemen (Anna)
Kornis Mihály: Körmagyar (A fiatalasszony; Színésznő)
Edward Bond: Lear (Bodice)
William Shakespeare: Lear király (Cordelia)
Szigligeti Ede: Liliomfi (Kamilla kisasszony)
James Kirkwood-Nicholas Dante: Michael Bennett emlékére (Maggie)
Mihail Sebastian: Névtelen csillag (Ismeretlen nő)
Nóti Károly: Nyitott ablak (Gréti)
Szophoklész: Oidipusz király
Molnár Ferenc: Olympia (Olympia, özv. Orsilini hercegné)
Garaczi László: Ovibrader
William Shakespeare: Rómeó és Júlia (Júlia)
Kodály Zoltán: Székelyfonó
Carlo Goldoni: Szmirnai komédiások (Annina, színésznő)
Molière: Tartuffe (Elmira)
Forgách András: Tercett (Janka)
Szophoklész: Oidipusz Kolónoszban (Antigoné)
O. Szabó István: Tudsz-e még világul? (A leány)
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Viola)
Garaczi László: Emke – Wassermann Móriczné;
Molière: A Mizantrop – Arsinoe
Vajda: Szerelmek az égből - Anya, Mary
Belinszki-Gulyás: Holle anyó – Mostoha
Lehár Fersnc: A mosoly országa – Amália grófnő;
Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Isten pénze – Dilberné
Rendezései:
Balogh Róbert:Távol
Zelei Miklós:Situs Inversus
Mark Ravenhill: Soping end fáking
Jaia Fiastri – Weinberger Attila: Páros hármas (Spirit Színház)
A mizantróp
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
- Arsinoé, Céliméne barátnője
A mizantróp
Szarvasi Vízi Színház
- Arsinoé, Céliméne barátnője
Az élet kenyere
Thália Színház
Babett hazudik
RS9 Színház
Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA
Thália Színház
Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon
Gyulai Várszínház
EMKE
Thália Színház
- Olga / Fruzsina, Móric felesége / Rácz néni
EMKE Főpróba
Thália Színház
- Olga / Fruzsina, Móric felesége / Rácz néni
Érik a fény - vers és jazz
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Garaczi László: Ovibrader
Reök Palota
Garaczi László: Ovibrader - felolvasó színház
Gyulai Várszínház
Holle anyó
Békéscsabai Jókai Színház
Jászai Játszó: Holle anyó
Jászai Mari Színház, Népház
Moliére: A mizantróp
Millenáris
- Arsinoé, Céliméne barátnője
Páros hármas
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Páros hármas
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Páros hármas
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Páros hármas - egy olasz Bridget Jones sztori
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Soping end fáking
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Spirit Színház: A kaméliás hölgy
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Spirit Színház: Szerelmek az égből
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
- Edit anyja / Mary, sminkes
Spirit Színház: Szerelmek az égből
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
- Edit anyja / Mary, sminkes
Spirit Színház:Moliére: A mizantróp
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Arsinoé, Céliméne barátnője
Spirit Színház:Moliére: A mizantróp
Általános
- Arsinoé, Céliméne barátnője
Szerelmek az égből
Belvárosi Színház
- Edit anyja / Mary, sminkes
Szerelmek az égből
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
- Edit anyja / Mary, sminkes
SZERELMEK AZ ÉGBŐL
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
- Edit anyja / Mary, sminkes
Szeretők - a Te szemeddel
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Szimpla szerda
RS9 Színház
Tündérlaki lányok - a Déryné Társulat előadása
Nemzeti Színház
Versünnep
Veszprémi Petőfi Színház
zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház