Szegeden született, és a Radnóti Miklós Gimnázium elvégzése után 1996-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1996-1997-ig a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, 1997-től egy évig szabadúszó, majd 1998 és 2003 között a Bolygó Kultusz Motel alapító tagja volt. 2003-ban a Nemzeti Színház szerződtette, ahol 10 évet töltött. 2013-tól a Vígszínház tagja.
Pályája során olyan fontos szerepekben láthatta a közönség, mint az Ármány és szerelem Wurmja, A makrancos hölgy Petruchiója, a Rómeó és Júlia Lőrinc barátja, A velencei kalmár Antoniója, az Ahogy tetszik Orlandója, a Mephisto Theophil Mardere, de Moliére-, Dumas-, Dosztojevszkij-, Ionesco-, Arthur Miller-, Szigligeti-szerepekben, valamint számos vígjátékban és zenés előadásban is sikert aratott.
Számos játék- és tévéfilmben nyújtott kiemelkedő alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínészünk.
Jelenlegi szerepei:
Túl a Maszat-hegyen: BÜDÖS PIZSAMÁZÓ
Átutazók: MOTKE, Avner bátyja
Mephisto: Theophil Marder, Nicoletta barátja sikeres színházi szerző
A revizor: Avrodovorototyosz Ljapkin-Tyapkin, bíró
A Mester és Margarita: Mester
Julius Caesar: Caius Cassius
Össztánc: Játsszák
Díjai
Magyar Filmszemle: Filmkultúra Különdíj, Diákzsűri Díja (2002)
POSZT Legjobb férfi epizódszereplő (2011)
"Örök illúzióért törekvő lelkünk" - Irodalmi szerelmek X. - Várkert Irodalom
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
*Az öldöklés istene / Yasmina Reza / Kultúrbrigád-Átrium
Kultúrbrigád
*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece
Kultúrbrigád
- Georges, mulatótulajdonos
*Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád
- James Hacker, miniszterelnök
*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád
- James Hacker, miniszterelnök
*Parti Nagy Lajos: Átriumklorid - avagy a színész ötször
Kultúrbrigád
*Yasmina Reza: Az öldöklés istene
Kultúrbrigád
A jegyzőkönyv / Tracy Letts
Kultúrbrigád
A Mester és Margarita
Vígszínház Nonprofit Kft.
A park
Nemzeti Színház zRt.
A Pentheszileia Program
Vígszínház Nonprofit Kft.
A revizor
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Ammosz Ljapkin-Tyapkin, bíró és Posljopkinné, egy lakatos felesége
A tanítónő
Nemzeti Színház
A velencei kalmár
Nemzeti Színház
Ágyban párban
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- James Hacker, miniszterelnök
Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr! - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
- James Hacker, brit miniszterelnök
Ármány és szerelem
Nemzeti Színház
- Wurm, a miniszter magántitkára
Audiencia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Az öldöklés istene / Yasmina Reza / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
Az Őrült Nők Ketrece
Szegedi Nemzeti Színház
- Georges, mulatótulajdonos
Az Őrült Nők Ketrece
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Georges, mulatótulajdonos
Az Őrült Nők Ketrece
Móricz Zsigmond Színház
- Georges, mulatótulajdonos
Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
- Georges, mulatótulajdonos
Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás
Kultúrbrigád
- Georges, mulatótulajdonos
Beszélő levelek - április
Műhely Produkció
Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Hevér Gábor közös improvizációs estje
Dumaszínház Kft
Danton halála
Vígszínház Nonprofit Kft.
Egy lócsiszár virágvasárnapja
Nemzeti Színház
EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Nemzeti Színház
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Veres 1 Színház
- Georges, mulatótulajdonos:
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Georges, mulatótulajdonos
Flódni
Városmajori Szabadtéri Színpad
FLÓDNI - improvizációs gasztroszínház
Szegedi Nemzeti Színház
Háború és béke
Vígszínház Nonprofit Kft.
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)
Nemzeti Színház
- Kunz őrnagy, katonai ügyész
Hegedűs a háztetőn
Szegedi Szabadtéri Játékok
Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter
Kultúrbrigád
- Georges, mulatótulajdonos
HétFü: Nassim Soleimanpour: Fehér nyuszi, vörös nyuszi Átrium ( Budapest )
Szegedi Nemzeti Színház
Igenis miniszterelnök úr !
Budaörsi Latinovits Színház
- James Hacker, miniszterelnök
Igenis, miniszterelnök úr!
Veres 1 Színház
- James Hacker, miniszterelnök
Igenis, miniszterelnök úr!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- James Hacker, miniszterelnök
Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
- James Hacker, miniszterelnök
Igenis, miniszterelnők úr!-Főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- James Hacker, miniszterelnök
Igenis,miniszterelnök úr!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- James Hacker, miniszterelnök
Igenis,miniszterelnök úr!-SZILVESZTERI előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- James Hacker, miniszterelnök
Ionesco: MAKBETT
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Ionesco: MAKBETT - Bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Ionesco: MAKBETT - főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Istenítélet
Vígszínház Nonprofit Kft.
János vitéz
Nemzeti Színház zRt.
János vitéz II. szereposztás
Nemzeti Színház
Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád
- James Hacker, miniszterelnök
Jó estét nyár, jó estét szerelem!
Nemzeti Színház
- Üzletvezető / Sofőr / Rendőr
Julius Caesar
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kihallgatás?
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Kihallgatás? - Főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Kihallgatás? - Ősbemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Kutató kezek - Alföldi Róbert és a Szakértők estje
Zsidó Kulturális Fesztivál
Lumpáciusz Vagabundusz
Vígszínház Nonprofit Kft.
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Theophil Marder, Nicoletta barátja sikeres színházi szerző
Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece
Broadway Ticket Hungary Kft..
- Georges, mulatótulajdonos
Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)
Weöres Sándor Színház
Össztánc
Vígszínház Nonprofit Kft.
Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször)
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször) BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.
Rendezés
Vígszínház Nonprofit Kft.
Social Error - The Last Man in Budapest
Nemzeti Színház
- A Nemzeti Színház előadásaiban állandó közreműködők
Szigliget
Nemzeti Színház
Szigliget
Nemzeti Színház zRt.
Tartuffe
Nemzeti Színház zRt.
Tizenkét dühös ember
Nemzeti Színház zRt.
Túl a Maszat - hegyen
Vígszínház Nonprofit Kft.
Túl a Maszat-hegyen_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban
Orfeum Club
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Nemzeti Színház
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Vesztegzár a Grand Hotelben
Nemzeti Színház
- Félix van Gullen,valójában Félix Crickley, alias Jáva Réme
Vesztegzár a Grand Hotelben
Nemzeti Színház zRt.
- Félix van Gullen,valójában Félix Crickley, alias Jáva Réme
Yasmina Reza: Az öldöklés istene
Pécsi Harmadik Színház