művész

Földes László Hobo
3

Földes László Hobo

Született: 1945. február 13.(Újpest)

Bluesénekes, dalszerző, színész, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója - énekese.

A Városmajor utcai iskolában végezte az elemi iskolát. Ebben az időben aktívan a kosárlabdázásnak kötelezte el magát és úgy tűnt, ebben a sportágban sportoló lesz, hiszen olyan csapatokban is játszott, mint a Dózsa vagy a…

 Tovább

Aktuális programok

Tudod, hogy nincs bocsánat - Földes László HOBO József Attila estje

Nemzeti Színház

József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással…

Medvevára - Földes László HOBO estje

Nemzeti Színház

A lecsúszóban lévő vén ripacs – alias Hobo - arra a pofátlanságra vetemedett, hogy az eddig elkövetett gátlástalan előadásait…

HOBO 80

Papp László Budapest Sportaréna

Földes László Hobo jövőre ünnepli 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívja közönségét 2025. február 15-én…

Bluesénekes, dalszerző, színész, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója - énekese.

A Városmajor utcai iskolában végezte az elemi iskolát. Ebben az időben aktívan a kosárlabdázásnak kötelezte el magát és úgy tűnt, ebben a sportágban sportoló lesz, hiszen olyan csapatokban is játszott, mint a Dózsa vagy a BEAC. A középiskolát a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolában kezdte, de a veszprémi Vegyipari Technikumban érettségizett, 1963-ban. Még ez év szeptemberében vegyész-technikusként kezdett el dolgozni az Egyesült Izzóban. 1964. szeptember 1-jén behívták Mezőtúrra sorkatonának
Felsőfokú tanulmányait 1965-ben kezdte meg az ELTE Bölcsészkarán, magyar-történelem szakon, majd 1966-ban Máriássy Félix felajánlotta neki, hogy ha megtanul valamilyen verset, felveteti a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Bálint András szintén buzdította arra, hogy színész legyen, de Hobo - bár játszott néhány darabban - nem élt a lehetőséggel, mivel nem akart színész lenni. A diplomát 1983-ban szerezte meg.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1974-től alkalmazta, mint a komolyzenei klubok szervezőjét és instruktorát. 1978 áprilisában egy Lajos utcai kocsmában alakult meg a Hobo Blues Band. Egy évvel a megalakulás után, 1979-ben csatlakozott az addigi állandó vendég, Deák Bill Gyula is. 2011-ben hatvanhatodik születésnapja előtt dupla (plusz előtte egy határon túli) búcsúkoncertet adott a Hobo Blues Banddel. 2013-tól a Nemzeti Színház tagja.

Díjak, kitüntetések:
1991 – EMeRTon-díj
1995 – A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje
1996 – Déri János-díj
2003 – Don Quijote díj
2004 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
2010 – MAHASZ életmű-díj
2010 – Artisjus-díj
2011 – Kossuth-díj
2011 – Piliscsaba díszpolgára
2015 – Artisjus Életműdíj
2020 – Fonogram-díj – Az év hazai klasszikus pop-rock albuma
2024 – Petőfi Zenei Díj – Életműdíj

Filmszerepei:
1969 - Extázis 7-től 10-ig, Zenés dokumentum-játékfilm, Rendező: Kovács András
1969 - Súlyfürdő, Televíziós játékfilm, Rendező: Szőnyi G. Sándor
1969 - Tündérszép lány, Zenés dokumentum-játékfilm, Rendező: Szomjas György
1969 - Agitátorok, Filmdráma, Rendező: Magyar Dezső
1969 - Munkanapló, Rendező: Szemes Marianne (A filmet nem mutatták be, mert a felvett anyag eltűnt.)
1979 - Mi jut eszedbe az énekesnőről? Író és rendező: Müller Péter Sziámi
1981 - Kopaszkutya, Zenés dokumentum-játékfilm, Rendező: Szomjas György
1983 - Könnyű testi sértés, Rendező: Szomjas György
1983 - Eszkimó asszony fázik, Filmdráma, Rendező: Xantus János
1984 - Forog a film - egy filmoperatőr feljegyzései, Író és rendező: Dömölky János
1985 - Boszorkányok pedig vannak, Vizsgafilm, Író és rendező: Kécza András
1995 - Ég a város, ég a ház is, Író és rendező: Tóth Zsuzsa és Sándor Pál, zene Presser Gábor
1995 - A szépség és a szörnyeteg, Rendező: Lengyel Zsolt, koreográfus Ladányi Andrea, zene Maurice Ravel
2000 - Ikonosztáz, Játékfilm, Rendező: Székely Orsolya
2006 - Kötéltánc
2009 - Apák rock and rollja
2011 - Kopaszkutya Kettő

Színházi szerepei:
1981 - Színház, és te, Szépségem
1992 - Amerikai ima
199? - Lombardozzi
2003 - Az akasztottak balladája
2007 - Csattanuga csucsu
2007 - Szabadság, mit kezdjek veled?
2008-2010 Vadászat - Debreceni Csokonai Színház
2009-2010 Circus Hungaricus

Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:
Hé, Magyar Joe! (2018) -
A Gulag virágai (2016)
Halj meg és nagy leszel (2015)
A föltámadás szomorúsága (2014) - A verseket előadja
Tudod, hogy nincs bocsánat (2013) - József Attila verseit elmondja
A MAGYAR GAVALLÉR -

Korábbi szerepei a Nemzeti Színházban:
HOBO életműsorozat - Vadászat (1984) (2015) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - Oly sokáig voltunk lenn (1982) (2015) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - Kopaszkutya (1981) (2015) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - 70. Születésnapi koncert (2015) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - Középeurópai HOBO Blues (1980) (2015) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - Requiem a bluesért (2014) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - Szimpátia az ördöggel (1979) (2014) (2014-2015)
HOBO életműsorozat - Úton lenni boldogság - Vissza a gyökerekhez (1978) (2014) (2014-2015)
A manhattani Jóisten (2014) - BILLY és FRANKIE, két mókus valamint HANGOK és mindenki más (2013-2014)
Ballada a két sebzett hattyúról (2013) (2013-2019)
Farkashajsza - (2017-2018)
Lassú vonat - HOBO BOB DYLAN koncertje - (2017)

Könyvei:
1982 / Rolling Stones könyv (Zenemű kiadó)   
1990 / Hobo Sapiens (Hírlapkiadó)   
1967 - 2001 / Hobo blues - Dalszövegek és fordítások
2005 / Csavargók tízparancsolata (Cartaphilus Könyvkiadó)    
2008 / Vissza a 66-os úto (Cartaphilus Könyvkiadó)    
2008 / Bolondvadászat (Cartaphilus Könyvkiadó)    

Kötetek, fordítások:
Rolling Stones könyv; Zeneműkiadó, Bp., 1982
Hobo Sapiens; Hírlapkiadó Vállalat, Bp., 1990 (Zenit)
Jim Morrison: Amerikai ima; vál., ford. Földes (Hobo) László; Orpheusz–Új Mandátum, Bp., 1993
Vissza a hatvanhatos úton; Kossuth, Bp., 1995 + CD
A zenének vége. Jim Morrison versei és dalszövegei Hobo (Földes László) fordításában; Cartafilus, Bp., 1999
Csavargók tízparancsolata; magánkiadás, Bp., 1999
Hobo blues. Földes László szövegei és fordításai, 1967-2001; tan. Fodor Lajos; Cartaphilus, Bp., 2001
Hobo Sapiens; Cartaphilus, Bp., 2007 (Legendák élve vagy halva)
Bolondvadászat; Cartaphilus, Bp., 2008
Vissza a 66-os úton; Cartaphilus, Bp., 2008
Hobo – Pilinszky. Verebes Ernő dalaival, Balla Demeter fotóival; Helikon, Bp., 2010 (Hangzó Helikon) + CD
Hobo ludens, 1-2.; szerk. Szerémi László; H-Blues Kft., Bp., 2017

Albumok:
1980 - Középeurópai Hobo Blues
1981 - Koncert 1981
1982 - Oly sokáig voltunk lenn
1983 - Még élünk
1984 - Vadászat
1986 - Esztrád
1987 - Vándor az úton
1987 - Üvöltés - Allen Ginsberg költővel
1987 - Amerikai ima
1988 - Csavargók könyve
1988 - Tiltott gyümölcs
1989 - Kivándorlás - Sebestyén Mártával és Cserepes Károllyal
1989 - Blues az esőben
1990 - Tábortűz mellett
1991 - Kocsmaopera
1991 - Magyarország messzire van - József Attila versei
1992 - Férfibánat
1993 - I Love You Budapest
1993 - Kopaszkutya
1994 - Csintalan lányok, rossz fiúk
1995 - Kenyerem java
1995 - Vissza a 66-os úton
1996 - Vadaskert
1996 - Imák és mantrák - Mózsi Ferenc versei
1997 - Kövek az útról - Rolling Stones dalok magyar szöveggel
1997 - A nemek háborúja
1998 - A hetedik - József Attila versei
1998 - A dublini úton - M.É.Z. együttes közreműködésével
1999 - Adjatok a kutyáknak húst - Vlagyimir Szemjonovics Viszockij dalok
1999 - Csavargók tízparancsolata
2000 - Gyömgy a sárban
2001 - Blues Jim Morrisonnak - Jim Morrison versek és dalok II.
2002 - Bakaballada - Ghymes együttes közreműködésével
2003 - Hajtók dala
2004 - Ballada a senki fiáról - Faludy György versei
2004 - Idegen tollak
2006 - Tudod, hogy nincs bocsánat - József Attila versei
2007 - Blues egy trombitásért
2007 - Senkifalva
2008 - Bolondvadászat
2009 - Circus Hungaricus
2010 - Látja Isten, hogy állok a napon - Pilinszky János versei
2010 - Halj meg és nagy leszel
2012 - Farkashajsza - Vlagyimir Viszockij művei
2014 - A föltámadás szomorúsága - Ady Endre versei
2014 - Requiem a Bluesért
2018 - Lassú vonat - Bob Dylan dalok
2018 - Hé, Magyar Joe!

44. HOBO KARÁCSONY

44. HOBO KARÁCSONY

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
45. HOBO karácsony

45. HOBO karácsony

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
A föltámadás szomorúsága - Ady Est

A föltámadás szomorúsága - Ady Est

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Előadja
A föltámadás szomorúsága - Földes László HOBO Ady-estje

A föltámadás szomorúsága - Földes László HOBO Ady-estje

Kossuth Művelődési Központ - Dabas
  • Kossuth-díjas előadóművész
A föltámadás szomorúsága-Hobo 70!

A föltámadás szomorúsága-Hobo 70!

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Előadja
A vén gazember áriája-Hobo 70

A vén gazember áriája-Hobo 70

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Adjatok a kutyáknak húst!

Adjatok a kutyáknak húst!

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Előadja
Ady Endre - Hobo: A föltámadás szomorúsága

Ady Endre - Hobo: A föltámadás szomorúsága

Pécsi Harmadik Színház
  • Előadja
Ady Endre: A föltámadás szomorúsága

Ady Endre: A föltámadás szomorúsága

Nemzeti Színház
  • A verseket előadja
Amerikai Ima

Amerikai Ima

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Bakáts Feszt, Ballada a két sebzett hattyúról, Szűcs Nelli, Földes László Hobó

Bakáts Feszt, Ballada a két sebzett hattyúról, Szűcs Nelli, Földes László Hobó

Tünde Tickets Kft.
  • Marina Vlady Szerelmem, Viszockij c. könyve felhasználásával
BALATONPARK / HOBO -  Ady est / FÉLRELÉPNI TILOS vígjáték

BALATONPARK / HOBO - Ady est / FÉLRELÉPNI TILOS vígjáték

A-Record Kft.
  • Énekes
BALATONPARK / HOBO70 Születésnapi Szuperkoncert

BALATONPARK / HOBO70 Születésnapi Szuperkoncert

A-Record Kft.
  • Énekes
Ballada a két sebzett hattyúról

Ballada a két sebzett hattyúról

Nemzeti Színház
  • Színész
Ballada a két sebzett hattyúról

Ballada a két sebzett hattyúról

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Szereplő
Ballada a senki fiáról

Ballada a senki fiáról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Előadja
Ballada a Senki Fiáról

Ballada a Senki Fiáról

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Előadja
Circus Hungaricus

Circus Hungaricus

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
CSAVARGÓK TÍZPARANCSOLATA

CSAVARGÓK TÍZPARANCSOLATA

Új Színház
  • Ének, vers, próza
Csík Zenekar koncert - Vendég: HOBO

Csík Zenekar koncert - Vendég: HOBO

Általános
  • Meghívott vendég
EKMK:  HOBO- József Attila Est

EKMK: HOBO- József Attila Est

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész.
Ethnofil, Csík zenekar, vendég: Hobo

Ethnofil, Csík zenekar, vendég: Hobo

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vendég
Filmes közönségtalálkozó - Kopaszkutya című film vetítése - Vendég: Földes László Hobo

Filmes közönségtalálkozó - Kopaszkutya című film vetítése - Vendég: Földes László Hobo

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Előadóművész
Földes László HOBO - Hé, Magyar Joe! lemezbemutató koncert

Földes László HOBO - Hé, Magyar Joe! lemezbemutató koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Földes László Hobo - Lassú vonat

Földes László Hobo - Lassú vonat

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Zenész, énekes
Földes László Hobo estje Pilinszky János verseiből - Látja Isten, hogy állok a napon

Földes László Hobo estje Pilinszky János verseiből - Látja Isten, hogy állok a napon

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról

Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról

Pécsi Harmadik Színház
  • Előadó
FÖLDES LÁSZLÓ HOBO: HÉ, MAGYAR JOE!

FÖLDES LÁSZLÓ HOBO: HÉ, MAGYAR JOE!

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Egyéb
Földes László Hobo: Utcazenész

Földes László Hobo: Utcazenész

Gyulai Várszínház
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Gálaműsor

Gálaműsor

Karinthy Színház
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Halj meg és nagy leszel - Földes László HOBO önálló estje

Halj meg és nagy leszel - Földes László HOBO önálló estje

Nemzeti Színház
  • Színész
Halj meg és nagy leszel - Földes László HOBO önálló estje

Halj meg és nagy leszel - Földes László HOBO önálló estje

Nemzeti Színház
  • Színész
Hármasoltár

Hármasoltár

Zsámbéki Nyári Színház
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Hármasoltár

Hármasoltár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hármasoltár

Hármasoltár

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Előadja
HÁRMASOLTÁR - HOBO ÖNÁLLÓ EST

HÁRMASOLTÁR - HOBO ÖNÁLLÓ EST

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész
HÁRMASOLTÁR - Hobo önálló estje

HÁRMASOLTÁR - Hobo önálló estje

Gyulai Várszínház
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
HÉ, MAGYAR JOE! - Földes László Hobo - Nemzeti Színház

HÉ, MAGYAR JOE! - Földes László Hobo - Nemzeti Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
HOBO - Csavargók tízparancsolata

HOBO - Csavargók tízparancsolata

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Ének, vers, próza
Hobo - Éjszakai Budapest blues

Hobo - Éjszakai Budapest blues

Óbudai Kultúrális Központ
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Hobo - Ez csak rock and roll

Hobo - Ez csak rock and roll

Óbudai Kultúrális Központ
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
HOBO - Farkashajsza

HOBO - Farkashajsza

Reök Palota
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Hobo - Jim Morisson est

Hobo - Jim Morisson est

Reök Palota
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
HOBO - József Attila Est

HOBO - József Attila Est

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Zenész
HOBO - Karácsony

HOBO - Karácsony

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész
HOBO - Kopaszkutya

HOBO - Kopaszkutya

GAG Management Kft.
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
HOBO - Kopaszkutya

HOBO - Kopaszkutya

GAG Management Kft.
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Hobo - Lépj be a Rock and Roll Pártba

Hobo - Lépj be a Rock and Roll Pártba

Óbudai Kultúrális Központ
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Hobo - Meghívás bluesra

Hobo - Meghívás bluesra

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
HOBO - Tudod, hogy nincs bocsánat

HOBO - Tudod, hogy nincs bocsánat

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész.
HOBO - Vadászat

Hobo - Vadászat

HOBO - Vadászat 40

HOBO - Vadászat 40

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT

HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT

Győri Nemzeti Színház
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Hobo - Vadászat koncert

Hobo - Vadászat koncert

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Zenész, énekes
Hobo -Szégyen és gyalázat

Hobo -Szégyen és gyalázat

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zenész, énekes
Hobo 75

Hobo 75

Lovarda
  • Zenész, énekes
HOBO 77 - Térdig a sz*rban, fülig a szeretetben

HOBO 77 - Térdig a sz*rban, fülig a szeretetben

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész.
Hobo a Müpában

Hobo a Müpában

Müpa
  • Színész
Hobo az utcán - Földes László HOBO zenés előadása

Hobo az utcán - Földes László HOBO zenés előadása

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Hobo az utcán / Pécsi lány

Hobo az utcán / Pécsi lány

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
HOBO és BANDÁJA-KONCERT

HOBO és BANDÁJA-KONCERT "VADÁSZAT"

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Hobo Hé, Magyar Joe

Hobo Hé, Magyar Joe

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Egyéb
HOBO irodalmi estek: Ballada a senki fiáról (Faludy est)

HOBO irodalmi estek: Ballada a senki fiáról (Faludy est)

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Hobo József Attila estje

Hobo József Attila estje

Kisfaludy Színház
  • Előadó
Hobo József Attila-estje

Hobo József Attila-estje

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Hobo Karácsony

Hobo Karácsony

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hobo klub

Hobo klub

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hobo klub Óbudán

Hobo klub Óbudán

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
HOBO koncert

HOBO koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Előadja
Hobo Ludens

Hobo Ludens

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Egyéb
Hobo Viszockij estje

Hobo Viszockij estje

Csiky Gergely Színház
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
HOBO ZENÉS IRODALMI ESTJE-  Ady Endre: A Föltámadás szomorúsága

HOBO ZENÉS IRODALMI ESTJE- Ady Endre: A Föltámadás szomorúsága

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Előadóművész
Hobo – Amerikai ima

Hobo – Amerikai ima

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
HOBO – HÁRMASOLTÁR

HOBO – HÁRMASOLTÁR

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Hobo-Jim Morrison: Amerikai ima

Hobo-Jim Morrison: Amerikai ima

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hobo-Pilinszky: Látja Isten, hogy...

Hobo-Pilinszky: Látja Isten, hogy...

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Előadó
Hobo-Viszockij: Farkashajsza

Hobo-Viszockij: Farkashajsza

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Előadó
HOBO: Az utcazenész

HOBO: Az utcazenész

Nemzeti Színház
  • Színész
HOBO: Az utcazenész

HOBO: Az utcazenész

Nemzeti Színház
  • Színész
Hobo: Halj meg és nagy leszel

Hobo: Halj meg és nagy leszel

Általános
  • Író
Hobo: József Attila est - Tudod, hogy nincs bocsánat!

Hobo: József Attila est - Tudod, hogy nincs bocsánat!

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
HOBO: Tudod, hogy nincs bocsánat! József Attila estje

Irodalom - Birodalom

Irodalom - Birodalom

Nemzeti Színház
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
JAMN – Földes László-Hobo József Attila estje – „Tudod, hogy nincs bocsánat”

JAMN – Földes László-Hobo József Attila estje – „Tudod, hogy nincs bocsánat”

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Egyéb
Középeurópai Hobo Blues

Középeurópai Hobo Blues

Nemzeti Színház
  • Egyéb
Látja Isten, hogy állok a napon

Látja Isten, hogy állok a napon

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Látja Isten, hogy állok a napon - Pilinszky Est

Látja Isten, hogy állok a napon - Pilinszky Est

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Előadja
Látja Isten, hogy állok a napon HOBO Pilinszky-estje

Látja Isten, hogy állok a napon HOBO Pilinszky-estje

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
LETILTVA - Földes László HOBO - Hé, Magyar Joe! lemezbemutató koncert

LETILTVA - Földes László HOBO - Hé, Magyar Joe! lemezbemutató koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Írta, fordította, összeállította és rendezte
Mária

Mária

Nemzeti Színház
  • Kovács
Miért szeretjük a magyar irodalmat? bérlet - 09.13, 10.18, 11.22. Turczi István és vendégei

Miért szeretjük a magyar irodalmat? bérlet - 09.13, 10.18, 11.22. Turczi István és vendégei

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Miért szeretjük a magyar irodalmat? Turczi István és Földes László Hobo - rendhagyó beszélgetés

Mindenki sztár

Mindenki sztár

Óbudai Kultúrális Központ
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Oly sokáig voltunk lenn

Oly sokáig voltunk lenn

Nemzeti Színház
  • Előadó
Remények hajója - Kulcsár Székely Attila estje

Remények hajója - Kulcsár Székely Attila estje

Veszprémi Petőfi Színház
  • zene
Requiem a bluesért

Requiem a bluesért

Nemzeti Színház
  • Zene
Szimpátia az ördöggel

Szimpátia az ördöggel

Nemzeti Színház
  • Zene
Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat

Szegedi Tavaszi Fesztivál
  • Színész
Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat

Nemzeti Színház
  • Színész
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Előadóművész
Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT - Földes László Hobo József Attila estje - Nemzeti Színház

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT - Földes László Hobo József Attila estje - Nemzeti Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Tudod, hogy nincs bocsánat - HOBO József Attila estje

Tudod, hogy nincs bocsánat - HOBO József Attila estje

Gyulai Várszínház
  • Színész
Tudod, hogy nincs bocsánat-Földes László Hobo

Tudod, hogy nincs bocsánat-Földes László Hobo

Thália Színház
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
TUDOD,HOGY NINCS BOCSÁNAT JÓZSEF A. HOBO

TUDOD,HOGY NINCS BOCSÁNAT JÓZSEF A. HOBO

Új Színház
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese
Utcazenész - Földes László Hobo előadása

Utcazenész - Földes László Hobo előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és EMeRTon-díjas, Artisjus-, Fonogram- és Artisjus Életműdíjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese.
Úton lenni boldogság-Vissza a gyökerekhez

Úton lenni boldogság-Vissza a gyökerekhez

Nemzeti Színház
  • Zenész
Vadászat

Vadászat

Nemzeti Színház
  • Zenész
Vaksötét József Attila est Hoboval

Vaksötét József Attila est Hoboval

Általános
  • Egyéb
Vándor az úton

Vándor az úton

Óbudai Kultúrális Központ
  • Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!