A mai magyar dzsessz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki.
Pályafutása
Tizenhét évesen kezdett el komolyabban muzsikálni, Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Zenei tanulmányait a jazz konzervatórium előkészítőjében kezdte, később felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára, ahol 1979-ben végzett.
Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől kezdve rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Az 1985-ös Sóhajkeserű, az 1987-es Hazafelé és az 1990-es Gondolatok a régiekről című lemezeken Grencsó István (fúvós hangszerek), Benkő Róbert (bőgő) és Baló István (dob) voltak a partnerei. Az 1993-ban megjelent Zeng a lélek című CD-n már Geröly Tamás dobolt és Lajkó Félix hegedült. 1995-ben adták ki újabb albumukat …Folyondár… címmel, melyen Lajkót Kovács Ferenc (hegedű, trombita) váltotta fel. A formáció 1998-ban jelentkezett új lemezzel, amely Révészem, révészem… címmel jelent meg.
1998 tavasza óta újra Baló István a kvartett dobosa, a bőgős pedig a fiatal Szandai Mátyás lett. Az új felállású négyes első lemeze Riding the Wind címmel először Angliában került forgalomba 2000 tavaszán. 2001-ben adták ki Szép csendesen című CD-jüket, melyet 2002-ben az Archie Shepp közreműködésével készült, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Hungarian bebop követett. 2004-es albumuk, az Egyenes zene Gramofon magazin szavazásán elnyerte Az év legjobb magyar jazzlemeze díjat. 2006-ben Borbély Mihállyal közösen készített lemezt Te+Te címmel, legutolsó albumuk, az Árgyélus 2007-ben jelent meg.
Dresch Mihály számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást, fellépett többek között a Jazz & Wine Festival-on Olaszországban, a Festival Jazzcb-n Franciaországban, a Kalisz Festival-on Lengyelországban, a Jazz Brugge fesztiválon Belgiumban, a London Jazz Festival-on, a JazzFest Wien-en, a párizsi New Morning klubban. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman. Bár Dresch teljesen egyedi zenei világot alakított ki, a mainstream jazztől sosem távolodott el teljesen, albumain rendre szerepel egy-egy örökzöld kompozíció is.
Díjai
2005-ben Dresch Mihályt a Gramofon Magazin az Év Jazz-zenészének választotta
2007-ben Liszt Ferenc-díjat kapott
#kedvesZsámbék! SZÍNHÁZ-TÖRTÉNET-KLASSZIKUSOK
Általános
7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ARANY JÁNOS:TOLDI
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Adagio - Csík János és barátai
Aranytíz
Arany János: Toldi
Szegedi Nemzeti Színház
Arany János: Toldi
Thália Színház
Arany János: Toldi
Gyulai Várszínház
Arany János: Toldi
Bárka Színház Nonprofit Kft.
ARANY JÁNOS: TOLDI - a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása
Kölcsey Központ
AVL-ÉRDI JAZZ FESZTIVÁL - Dresch Quartet
Általános 2
Bányavakság
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Bányavakság
Csiky Gergely Színház
Bányavakság
Pécsi Nemzeti Színház
Bányavakság
Pécsi Nemzeti Színház
BÁNYAVAKSÁG - Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Borbély - Dresch Quartet koncert
Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum
Borbély-Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Mihály - Lukács Miklós duó
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Dresch Mihály - Vizeli Balázs - Tintér Gabriella - Kerényi Róbert
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Dresch Mihály és Vizeli Balázs - Akusztikus, autentikus
Zeneakadémia
Dresch Mihály Quartet
Budapest Music Center
Dresch Mihály Vonós Quartet - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Dresch Mihály: Új kezdet / BTF
Müpa
Dresch Quartet
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet
Budapest Music Center
Dresch Quartet koncertje
Vörösmarty Színház
- tenor és szoprán szaxofon, fuhun, ének
Dresch Quartet, Juhász Gábor trió
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Dresch Quartet, Palya Bea - nő koncert
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Dresch Quartet: Fuhun
Müpa
Dresch Quartet; Vendég: Kovács Ferenc
Budapest Music Center
Dresch Vonós Quartet, előzenekar: Babra
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Elveszett férfiak
Reök Palota
European Jazz Conference - Dresch Quartet / Szakcsi Trió, vendég Christophe Monniot (F)
Budapest Music Center
FONÓ SZALON Dresch - Lukács
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Friss Folk / Dresch Mihály Húros Kvartett, Vendég: Lőrincz Hortenzia
Budapest Music Center
Fuhun - Dresch Mihály lemezbemutató koncertje
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Háy János: Nehéz
Gyulai Várszínház
Háy János: Nehéz
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Háy János: Nehéz - Ördögkatlan Produkció Bárka Színház Stúdió Szkéné
Általános
Héttorony Fesztivál gálakoncertje - Dresch Mihály – Nagykoncert
Pesti Vigadó
Jazz előszilveszter -Dresch Quartet, Tóth Viktor, Santa Driver
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Lackfi János – Milyenek a magyarok? - A Magyar Kultúra Hete
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Lukács Miklós & Balogh kálmán cimbalomduó
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Lukács Miklós duók - Akusztikus, autentikus
Zeneakadémia
Lukács Miklós és vendégei / BTF 2018
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Lukács-Balogh cimbalom duó
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Magyar Kincsek Ünnepe - Bartók: Tizenöt magyar parasztdal (Modern Art Orchestra)
Concerto Budapest
Maneszes Márton emlékműsor - Összefogás hagyományőrző mestereinkért. Jótékonysági koncert
Hagyományok Háza
Modern Art Orchestra – Bartók Béla: 15 Magyar Parasztdal
Veszprémi Programiroda Kft.
Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Nehéz
Pécsi Országos Színházi Találkozó
OPUS1000-Dresch Quartet
Budapest Music Center
Próbaterem IV. - Dresch Mihály és a fuhunna
Jászai Mari Színház, Népház
Szaxofonok éjszakája - A Dresch Quartet koncertje
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
SZERELEMPATAK - DRESCH MIHÁLY KONCERTTEL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
The New Soul Band, Szakcsi Climate Change, Chano Dominguez Trio
Kölcsey Központ
Toldi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Toldi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Toldi "A"
Vörösmarty Színház
Toldi "B"
Vörösmarty Színház
Toldi "C"
Vörösmarty Színház
Toldi "D"
Vörösmarty Színház
Toldi "E"
Vörösmarty Színház
TÖRDELŐS - A Dresch Quartet lemezbemutató koncertje
Kölcsey Központ
TranzDanz: re-DNS
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál
Gyulai Várszínház